2017. január 14., szombat

5.rész: Akkor ez az éjjel tényleg nem ér véget? [Első félidő]

Megígértem, hogy ezen a hétvégén új rész lesz, viszont volt pár dolog ami közbejött és hát... nem olyan körülmények között kellett írnom, mint ahogy általában szoktam, ráadásul rájöttem, hogy rohadt hosszú lesz a rész, szóval nem lesz elég ez a kis írásra fordítható időm, így két részre osztottam.  A második nem tudom mikor jön majd,  egyszerűen borzalmas az idei iskolai évem, semmi szabadidőm, téli szünetbe is nyelvvizsgára készültem, egy mondatot sem tudtam megfogalmazni. Egy szó mint száz, hulla fáradt vagyok, anya már nem is tudom hanyadszor szól rám, hogy ha nem kapcsolom ki a gépet beleüti a baltát, szóval félbe vágtam a részt. Ne haragudjatok érte, tényleg nem így akartam. Jó olvasást, kellemes hétvégét mindenkinek! :)

- Fogjátok már be, és valaki világítson ide bassza meg!  - szólt ránk Dzsudzsák miközben a kapun lévő lakatot próbálta kinyitni a hajcsatommal. Mi izgatottan és kicsit túlpörgött állapotban álltuk körül a csapatkapitányt, aki már jó ideje bajlódott a zárral. Természetesen Szalai minden pillanatot rögzített a telefonjával, én pedig az enyémmel próbáltam odavilágítani a rozsdás lakathoz.
 Valamivel éjfél után járhatott az idő, nem is olyan rég még a szobámban készültem az alvásra, a nem éppen izgalommentes mérkőzés után. Mármint, azt nem tudom milyen volt maga a meccs, ugyanis engem a parkolóban felejtettek egy "kis" időre. Végül az utolsó pillanatban szerencsésen visszajutottam egy titokzatos idegen segítségével. Mint kiderült, Fiola nem játszhatott a meccsen, a felfordulás miatt Pánics pedig engem teljesen elfelejtett. Jól esett, mondhatom. Bocsánatkérés gyanánt átvette a mérkőzés utána feladataimat, így utána végig Dzsudzsákkal voltam, aki röviden (körülbelül fél órás beszámolóval) elmondta miről maradtam le. Miattam még interjút se adott és nem beszélt a sajtósokkal sem, Szalai viszont megint furcsán sok időt töltött egy ismerős riporternő oldalán. A szurkolók a szokásos Himnuszéneklés után még maradtak egy darabig annak reményében, hogy valahányan fotózkodhatnak a válogatott valamennyi tagjával, de ez biztonsági okokból nem valósult meg, csupán pár szerencsés számára. Jó ideig vegyes érzelmeim voltak, nagyon bántam, hogy lemaradtam a meccsről és kicsit magamat is okoltam a végeredmény miatt. Tényleg miattam alakult így? Ha hamarabb visszajövök  máshogy történt volna minden? Nos ezt már sosem tudom meg. Mindenesetre mikor már kezdtem újra kiegyensúlyozott lenni Dzsudzsák megjegyezte, hogy ha legközelebb én is ráfesteném a nevét a melleimre talán jobban játszana, ezen pedig felidegesítettem magam (és nem azért mert én is láttam azt a képet és nem, egyáltalán nem érdekel  hogy milyen szép az a lány és hogy mekkorák az idomai) és egy 'akkor meg pláne nem találnád el a labdát' mondattal otthagytam azt a szoknyapecér majmot. Mindig sikerül elérnie azt, hogy megharagudjak rá.
 A szálláson a személyzet felkészülve fogadott minket, vacsorával és alvásra előkészített szobákkal, amiket aznap nem sikerült igénybe vennünk. Már az öltözőben elkezdődött a Strock féle fejmosás, egyszerre gratulált és szidta a fiúkat a bájos német hangján. Királyt rögtön magához intette, amint beértünk a hotelbe, ahol  egyébként rajtunk kívül nem szállt meg senki. 
 Mint már említettem, fáradtan pakolásztam a külön kis szobácskámban, úgy terveztem veszek egy forró fürdőt és utána délig ki sem mászok az ágyból. Mikor végre elindultam volna a fürdő helyiségbe kopogtattak, és szinte rögtön nyílt is az ajtó.
- Pszt - hallottam egy halk pisszegést és a szoba gyér fényében próbáltam rájönni ki állhat az ajtóban. Talán Dzsudzsák zaklat már megint?  Ha ő az, megfojtom a törülközőmmel.
- Dóri, én vagyok az, Szalai! - suttogta a focista. Amint meghallottam a nevét megkönnyebbültem, de éreztem valami mást is. Csalódottságot? Nem, nem hiszem.
- Itt vagyok.- léptem pár lépéssel közelebb - Mi a gond? Storck azt mondta, ha járkálás lesz már holnap reggel büntető köröket fogtok futni a hotel körül. 
- Miért van itt ilyen sötét? - lépett be én pedig kicsit értetlenül néztem ahogy a falat tapogatja villanykapcsolót keresve.
- Mert én tényleg aludni szeretnék? - kérdeztem vissza és lazán felkapcsoltam a nagy fali lámpát, aminek az erős fénye bántotta az amúgy is kisírt szemem. 
- Aludni? Dóri, Dóri, az éjjel soha nem érhet véget! -vigyorgott és halkan folytatta - Király ellopta a hátsó tároló kulcsait. Tudod mik vannak benne? - várt egy kicsit de mivel nem válaszoltam folytatta. - Hát olyan kis elektromos autók, tudok olyan golfkocsiszerűségek. Hátul pedig van egy hatalmas erdő. Elvileg tilos oda menni, de hát magyarok vagyunk, mi megtehetjük... Na szóval hátra rallyzunk, csak úgy dzsigolósan, és valahol az erdőben tábort verünk és lerészegedünk. Benne vagy? - vigyorgott.
- Dehogy! - ráztam a fejem hevesen - Storck ízekre szed, én pedig még nem akarok meghalni.
- Jaj, nyugi, már rég az igazak álmát alussza. Biztos virsliről meg más ilyesmi németes dolgokról álmodik. Amúgy se leszünk sokáig. - győzködött megállás nélkül - Egy kis ünneplés nekünk is kijár. 
- Hát nem is tudom - tördeltem az ujjaim - Tényleg rám férne már egy kis szórakozás.
-Na, ez a beszéd! - csapta össze a tenyerét Ádám boldogan, de mielőtt újra mondhatott volna valamit hozzátettem:
- De ha nem mondod el ki az a riporterlány, akkor már azonnal szaladok Storckhoz és elárulom a kis terveteket. - zsaroltam gonoszul. Azért is kiszedem belőle! Szalai kissé meglepődött és bizonytalanul válaszolt.
- Ha jössz, ígérem mindent elmondok. Odakint. 
Elfogadtam az ajánlatot, hogy miután Szalai otthagyott azzal, hogy 10 perc múlva legyek a hátsó kijáratnál elkezdtem átöltözni. Nem tudtam milyen idő lesz az éjjel, fázni egyáltalán nem akartam, így hát felvettem a hosszú egyen melegítőmet. Nem sokkal később pedig a csapat apraja-nagyjával sürgettük Dzsudzsákot, akinek végül sikerült kinyitnia az ősrégi lakatot. 
 - Basszus, bocs Dóri, eltört a hullámcsatod - mutatott felém két fekete pálcikát a sötétben majd eldobta őket.
- Nem baj. - mondtam - Hol tanultál meg zárat feltörni?
- Ó, sok mindent nem tudsz még rólam. Még nem mutattam meg a rejtett értékeim.
 - Rejtsd el magad máshol Dzsudzsi, már szomjas vagyok, hozzuk már ki azokat az istenverte szarokat! - lökte félre Szalai a csapatkapitányt, majd szép sorban követtük őt. A garázs szerűségben sötét volt és a levegő is fülledt, a kis mobilautók érintetlenül pihentek szép sorjában. Rájöttünk, hogy azok a kulcsok amiket Király elhozott ( fogalmunk sem volt mi ütött belé, általában ő az aki ellenzi ezeket a lázadó dolgokat) nem a tárolót nyitják, hanem az autókat indítják, ezért is volt szükség a hajcsatomra, amit Dzsudzsák csak úgy kilopott a hajamból, emiatt pedig félig szétesett a kontyom.
- Na a helyzet a következő - kezdte Király - 13-an vagyunk most itt és három négy személyes kocsi van. Vagyis valaki vagy sétál, vagy egyikben eggyel több ember lesz. Szerintem legyen az utóbbi. Hogy ne legyen vita, én osztom fel a népet: Juhász, Fiola, Kádár, Gera, ti együtt az egyikben - ezzel odanyújtott egy kulcsot a fiúk felé akik már hasítottak is a járművükhöz. - Kleinheisler Lacikám, Lovrencsics, Korhut és én leszünk a másodikban, a többiek, azaz Dóri, Dzsudzsák, Szalai, Nagy és Böde, ti öten meg az utolsóban. - jelentette ki és már nyújtotta a kulcsot Dzsudzsáknak, de Böde kikapta a kezéből.
 - Nem hiszem, hogy a vezetést pont rá kéne bíznunk . -mondta, mire Szalai hangosan felnevetett és én is elmosolyodtam. A szóban forgó egyén az orra alatt mormogott valamit, de hát ezt érdemli az, aki milliárdokat érő kocsikat tör össze.
A járművünkhöz botorkáltunk, a telefonjaink gyér fénye nem segített túl sokat abban, hogy megtaláljuk a kulcslyukat, de végül Bödének sikerült beindítania és a fényszórók bevilágították a garázst. A motor halk volt, úgy gondoltam árammal működhetett, ami csak jó volt nekünk, mert nem akartunk nagy zajt csapni. Böde mellé előre beült Szalai, hátra pedig Ádi és Dzsudzsák szinte azonnal bepattantak. Szerencsétlenül álltam ott oldalt. Most akkor hova üljek?
- Beszállnál végre? - kérdezte Böde cseppet sem barátságosan. 
- Mégis hova? Nem férek be. - válaszoltam ugyanolyan hangnemben. 
- Ülj az ölembe. - nyújtotta a kezét Dzsudzsák, és habár még mindig nem láttam tisztán az arcát, tudtam, hogy vigyorog.
- Esküszöm, képen töröllek! - utasítottam vissza a megtisztelő ajánlatát.
- Jól van, akkor Ádi kiszáll és fut utánunk. Meg van oldva. - állt elő egy remek ötlettel Szalai. - Vagy ő ül bele Dzsudzsák ölébe.
- Siessetek már, a többiek már rég kimentek. - szólt unottan Böde. 
- Na jó - mondtam és bármilyen figyelmeztetés nélkül beleültem és Dzsudzsák ölébe telepedtem. Rohadt ciki volt. 
 A csapatkapitány is meghökkent kicsit, de végül átölelte a derekam, hogy övként funkcionáljon. 
- Ajánlom, hogy ne vándoroljon a kezed semerre. - figyelmeztettem.
 - Különben?  -kérdezte kacéran.
- Különben csak keresztapa lehetsz. - néztem hátra, hogy megbizonyosodjak érti-e a célzást. Mivel az arcáról még mindig nem hervadt le az az öntelt vigyor, gondoltam nem. Bárhová is megyünk, ez hosszú út lesz.

 Békés, csillagos éjszaka volt, kevésbé békés, egyelőre józan magyarokkal a sötét égboltja alatt. Mint kiderült, a cél minél gyorsabban eljutni a titkos táborhelyre, ahol Priskin tárt karokkal, zsírral, kenyérrel és néhány üveg hazai pálinkával várt minket. Minden vezetőt motivált valami: Királyt a pia, Gerát szintúgy a pia, Bödét a zsíros kenyér. Nehézség volt, hogy a szállás mögötti erdő cseppet sem telepített, valódi érintetlen természeti jelenség volt, ami ki tudja mit rejtett. A rajt után szélsebesen ( 20 kilóméter per órával) hasítottunk, Böde nagyon szépen kerülgette a fákat, nem zavarta hogy az ágak gyakorlatilag kiszúrják mindannyiunk szemét, még a visításom sem érdekelte, teljesen az útra koncentrált. 
- Húúúúú!!!- ordította Szalai, amikor már kellő távolságra voltunk a hoteltől, és a telefonjával próbálta rögzíteni az eseményeket. Mögöttünk Királyék csapata volt, szorosan mellettünk pedig Geráék.
- A vesztes csapat tagjait egyenként szívatjuk meg! -  kiáltotta Kleinheisler.
 - Benne vagyunk! - ordította vissza Dzsudzsák. Émelygett a gyomrom, és szédültem a sok hirtelen kanyartól. - Jól vagy? - kérdezte és előrehajolt kicsit.
-  Minden oké -  válaszoltam.
- Nem bírod a sebességet? - nevetett mellettem Ádám - Ne félj, nem Dzsudzsák vezet, nem lesz semmi baj.
- Még egy poén a vezetési afférjaim kapcsán és átveszem a kormányt! - figyelmeztetett Dzsudzsák minket, mire még Böde is elnevette magát. A hangulat egyre jobb lett, a fiúk mindenfélét ordibáltak egymásnak, egy idő után pedig már az élre törtünk. Egy halvány kis fénypont jelent meg előttünk, valószínűleg Priskin gyújtott tábortüzet. Már amikor célegyenesben voltunk, érthetetlen okokból, teljesen váratlanul a motorháztetőre ugrott egy mókus. Szalai felordított, Böde félrerántotta a kormányt, én belecsimpaszkodtam Dzsudzsákban, Nagy Ádám meg egyszerűen csak kiugrott oldalt. 
Így történt, hogy beleütköztünk egy elég masszív fába és eléggé összeroncsoltuk szegény kicsi kocsinkat.
 Pillanatokkal később is sokkhatás alatt voltunk, de azt hallottuk hogy Kádár odakiabálja, hogy csóró faszok, majd szépen továbbhajtanak. Kikászálódtunk, összeszedtük Nagy Ádámot, aki négykézláb próbált tájékozódni a sötétben, végül pedig gyalog indultunk tovább.
 - Ez is azért van, mert Dzsudzsák velünk volt. - mondta Szalai - Már akkor el van döntve egy járgány jövője, amikor szemet vetsz rá, ember.
- Muszáj ezt is a nyakamba varrni? Böde baszta el. 
- Ti nem láttátok azt a kibaszott mókust? - kérdezte Böde - Szalai, neked nem kell válaszolnod, a lányos sikolyodtól azóta is cseng a fülem. 
- Ezt ki kell majd fizetnünk. - csóváltam a fejem. 

Mikor odaértünk a többiek már javában iszogattak a tábortűz körül, jókedvűen poénkodtak a malőrünkön, és mielőtt mi is csatlakozhattunk volna, közölték, hogy  a vesztesnek bizony bűnhődnie kell. 
-  És akkor lássuk a feladatokat - dörzsölte össze a tenyerét Gera. 
-  Muszáj ezt? Nagyon gyerekes. - forgatta a szemét Böde, majd a tekintete megakadt a zsíros kenyeret kenő Priskinen. 
-  Kezdjük Ádámmal  - folytatta Gera figyelmen kívül hagyva Bödét.
-  Melyikkel? - kérdeztünk vissza páran.
- Nagyi. - vigyorgott Gera. - Te olyan pici vagy. 
- Félek - jelentette ki Nagy Ádám és valóban elég ijedtnek tűnt.
- Tudod van ott az a nagy, korhadt, nagy üregű fa - mutatott a szóban forgó növényre - Asszem' valami állat él benne.
- Igen...? - várta a folytatást Ádám. 
- Az este további részét ott fogod tölteni. - jelentette ki és alig hogy kimondta már fogták is szegény Ádámot és belegyömöszölték a fába. 
- Ez szemétség! - mondtam. - Szegény Ádámot mindig rakosgatjátok, mint egy rongybabát.
- Ó, Dórinak én akarok mondani! - mondta két korty pálinka között Király, és a fiúk úgy tettek mint ha meg sem hallották volna az ellenkezésem.  Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, hiszen biztosra vettem, hogy a kapustól én enyhe büntetésre számíthatok.  - A mai nap nem mehetsz Dzsudzsáktól 3 lépés távolságnál tovább. - mondta ki egy szuszra, bennem meg felment az a bizonyos pumpa.
- Mi? - hőköltem hátra. - Nem lehetne az ellenkezője? Az, hogy nem menjek 3 lépésnél közelebb hozzá?
- Mi ebben a büntetés? -  értetlenkedett Korhut.
-  Majd megtudod, barátom. - veregette vállon Kádár. -Dzsudzsák... te nem szólalhatsz meg a továbbiakban. 
- Mi? Ne már...-  nevetett kínosan Dzsudzsák. Ezt viszont jól kitalálták.
- Ez az! - tettem össze a kezeimet. 24 órán keresztül nem hallok tőle egy hangot sem. Ez enyhíti a saját büntetésem, ráadásul nem fog idegesíteni ez a díszpinty. Gonoszul mosolyogva fordultam felé, de ő a vártnál sokkal derűsebben festett. Mit forgat a fejében?
- Böde, te nem ehetsz zsíroskenyeret. - mért egy hatalmas csapást Kleinheisler a csapattársára. 
- MIIII? A nagy lófaszt! - kapott azonnal idegösszeroppanást Böde - Éhen halok basszameg, de ha nem zabálhatok akkor ti se egyetek itt előttem, rohadékok. - ezzel kitépte Priskin kezéből a kenyeret és befalta, majd (ebben nem vagyok biztos) rágás nélkül lenyelte. 
- Oké, oké mi se eszünk. - tette fel a kezeit megadóan Priskin és úgy döntött nem ésszerű ujjat húzni a felbőszült Bödével.
- Szalai, mivel te unalmas vagy, te unalmas feladatot kapsz -  kezdte Király - Te leszel a tűzörzőnk, ne hagyd, hogy kialudjon. 
- Na, de mi ebben a szívatás? - tettem csípőre a kezem, mert igazságtalannak tartottam a feladatkiosztást. 
 Gera a tűz melletti kupacra bökött és akkor vettem észre, hogy nem faágakat, hanem rongyokat égetnek a fiúk. - Nem vághatunk ki az erdőből semmit, ezért Storck ruháit tüzeljük. Ha elfogy, Szalai cuccai jönnek. Sokáig kint leszünk, a tűz pedig addig ég, amíg Szalain van ruha. 
- Na, ez vicces lesz . -nevetett Szalai én pedig elhűlve bámultam még mindig a ruhakupacot.
- Storck ruhái? Ti elloptátok a ruháit?
- Ó, csak pár dolgot... - legyintett Priskin. Odamentem és kiemeltem egy öltönyt. - Jézusom, ez selyem! - szörnyülködtem.
- Tényleg? - lepődött meg Király. - Minél értékesebb, annál szebben ég majd. Egyébként ez már több mint hat lépés...
Gyorsan visszaaraszoltam Dzsudzsákhoz, aki idő közben helyet foglalt a földön. Leültem mellé, közben Gera megállás nélkül papolt arról, mi lesz ha valaki nem tartja be a rá kiszabott szabályokat. 
Közben Priskin kis műanyag poharakat osztogatott, amiket teletöltött pálinkával. Én az enyémet Dzsudzsáknak nyújtottam, de láttam, hogy ő eleve nem fogatta el az övét sem és mielőtt rákérdeztem volna, eszembe jutott, hogy némasági fogadalmat tett. Hihi. Végül a poharam Királynál kötött ki. 
- Jól vagy Ádám? - kérdeztem Nagyot, aki szótlanul tűrte a fogságát.
 - Kicsit rossz így külön, de amúgy egész kényelmes. - válaszolt eltűnődve. - Ja, és azt hiszem beszorultam. 
- Na akkor - állt fel Szalai és előkapott két telefont is.
- Hé! - kiáltotta Nagy - Az az én mobilom?!
- Ja. - válaszolt Szalai és megállás nélkül nyomkodta. - Nézzük csak, hogy állnak a dolgok Nagyi háza táján....
 Néma csöndbe vártuk mit akar ebből kihozni Szalai, Ádám pedig minden erejével próbált kiszabadulni. 
- Óóóó meg is van! - csillant fel Szalai szeme . -Hé... Ez meg mi? Na ne!
- Mi van már bassza meg, mond úgy, hogy mi is értsük! - szólt rá Böde.
- Nagyék kibékültek. Pedig úgy olvastam volna most egy kis drámát. - mondta csalódottan Szalai.
-  Kik? - kérdeztem.
-  Nagy és a csaja. Tegnap még veszekedtek.-  tájékoztatott Szalai.  - De mostanra már szent a béke. Hogy sikerült ezt összehoznod, haver?
-  Kádár besegített. - mondta szégyenlősen, leszegett fejjel. 
- Kádár? - húzta össze a szemöldökét Lovrencsics - Hé öreg, mióta vagy te magánéleti tanácsadó?
- Én vagyok a szerelemdoktor - csapott a mellére büszkén az említett guru.
- Kádár, te még magadat sem tudod meggyógyítani, ne légy nevetséges. - szúrta oda Böde, mire mindenki elnevette magát, Kádárt kivéve.
 - Most két teljesen különböző dologról beszélünk. Nekünk embereknek csak egy testünk van...-
-  Már megint kezdi, ez kurva jó - forgatta a szemeit Fiola, majd meghúzta a poharának tartalmát. A tűz megvilágította a lábán levő kötést. 
-... mindenkinek a saját felelőssége, hogy hogyan vigyáz rá. Mivel én élsportoló vagyok, ráadásul egy futballista, maximálisan ügyelnem kell a testem védelmé...-
- Hoztam magyar kártyát - vett elő egy paklit Korhut félbeszakítva Kádár szónoklatát, aki sértődötten kezdte piszkálni a haját. - Szalai, csapass valami zenét!
- Máris mester - állt rá Szalai a zenekeresésre, még mindig Nagy Ádám telóján.
- Gyertek közelebb! - intett Korhut és egy szorosabb körben helyezkedtünk el. Ügyeltem arra, hogy se túl közel, se túl messze ne legyek Dzsudzsáktól. Habár nem szólt egy szót se, láttam hogy ő is élvezi a történéseket. Nekem meg úgy tűnt, mintha hiányoztak volna a megjegyzései. Mintha.
 - Hé, Priskin. - szólalt meg hirtelen Király - Az meg ki ott? - biccentett Priskin mögé ahol egy ismeretlen, maximum 20 éves fiúcska állt, akit eddig még észre se vettem.
-  Ő?  - kérdezett vissza Priskin és felhajtotta a poharának tartalmát. -  A személyi asszisztensem.
- A személyi mid? - kérdezte értetlenül Juhász.
- Asszisztensem féleszű, asszisztensem. Nem tudom a nevét, de valami pizzafutár. Az előtérben láttam meg, nem tudtam hogy van franciául az, hogy: "Segítesz hátramenni a gecibe találni valami jó táborhelyet? " ezért azt mondtam: "Gyere baszd meg, mától nekem dolgozol!". Gondolom megértette, mert engedelmesen követett. Hé, kölyök, gyere ide!
- Oui? - kérdezte félénken.
-  Mit ujizol, mi vagy te, malac, baszod? Pattanj ide és igyál!
Miközben Priskin próbálta meginvitálni a személyi asszisztensét egy kis italozásra, Szalai elindította Kis Grofo slágerét (amitől én a falra mászom), majd rádobott egy-két Storck féle inget a tűzre. 
És a soha véget nem érő éjjel még csak akkor kezdődött.




 

5 megjegyzés:

  1. Naháát!
    Annyira örülök, hogy újra van rész, mert már féltem, hogy soha többet nem lesz, mert ugye a nagy foci láz már rég lezajlott. :)
    DE én mindig is imádtam, most is és uristeeen nagyon várom a folytatást :)
    Siess vele!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon megörültem amikor éáttam, hogy feltetted az új részt. Hónapok óta nézegettem a blogit hátha van és végre hoztad. Megértem a magánéleti dolgokat mert te is ember vagy, szoval nyugi :)
    Imádom ezt a történetet. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a következő részben. Siess vele légyszi! :D

    VálaszTörlés
  3. Az egészet végig röhögtem és azt mondogattam "Mekkora barmok már !" :,D. Nagyon jól írsz csak így tovább. Kíváncsian várom a következő részt !
    Luca

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szeretem még mindig, ahogy írsz, ebből kifolyólag sajnálom hogy már nem hozol új részeket :(

    VálaszTörlés