3.rész: Egy mindenkiért, mindenki a csapatkapitányért

 A busz ajtaja bezárult és lassan tolatott ki a parkolóból. Az ablakból figyeltem a fotósokat és a rendőröket, akik körülvettek minket, majd kihalásztam a telefonomat a táskámból. Nem volt nem fogadott hívásom, sem üzenetem. Sóhajtottam és hátradőltem az ülésen.

- Mi volt ez a nagy sóhaj? - kérdezte a mellettem ülő Király Gábor, aki a válogatott kapusaként tegnap óta hatalmas népszerűségnek örvend a mackónadrágja miatt. A csapattal a sportpályára tartottunk, hogy elvégezhessék a napi edzésüket. - Másvalaki mellett szeretnél ülni? - mosolygott sokat sejtően, és fejével oldalra intett.

 Dzsudzsák Balázs a busz másik oldalán ült néhány üléssel hátrébb. Ha keresztülnéztem Gabi és az én ülésem között, akkor egyenesen rá láttam.  Az ablak mellett ült, tekintetét az üvegre tapasztotta és mindkét füléből kilógott a fehér fülhallgatójának a zsinórja. Bárcsak tudnám, hogy min gondolkodik.

- Erről szó sincs. - feleltem -  Fáradt vagyok, ennyi az egész.

 Ezzel nem is hazudtam, ugyanis tényleg nagyon álmos voltam. Tegnap este az utcákat jártam, majd miután visszaértem a stadionba egy fél órás letolás következett, amiért kiszöktettem a csapatkapitányt, ezzel nem csak veszélybe sodortam a testi épségét, de még a sajátomat is veszélyeztettem. Storck pedig megtiltotta, hogy egy ideig a meccsek és a masszázsok kivételével bármikor találkozzak a csapatkapitánnyal. Ez talán még egy-két napja nem okozott volna gondot, de történt ugyanis, hogy tejesen véletlenül ( tényleg véletlenül ) lekaptam őt tegnap este az utcán a szurkolók hadának teljes közepén. Ha ez nem lenne elég, utána szörnyen berágott rám a dolgok miatt, és nagyon feltűnően kerül engem. Próbáltam beszélni vele még tegnap, mielőtt visszamentünk volna a szállásra, de levegőnek nézett, még a buszon is gyorsan leült Juhász mellé. Ma sem volt semmi esélyem, hogy mellé üljek, egyrészt mert ezúttal Stieber mellett foglalt helyet, másrészt meg Storck úgy követ engem a szemével, mint egy térfigyelő kamera.  Az éjjel semmit nem aludtam, folyamatosan kattogott az agyam, hajnalban pedig feladtam a Vivinek szánt csomagot. Még reggelizni se reggeliztem és a hasam már kezdett zúgolódni.

  Próbáltam elterelni Dzsudzsákról a gondolataimat, de folyton eszembe jutott a csók és az arckifejezése, amikor megpróbáltam lekoptatni, nem túl kedvesen, teszem hozzá. A szavai csengtek a fülemben újra és újra, nem hagyott nyugodni a bűntudat. Sacira volt szükségem, de őt nem hívhattam fel, mert mindenki hallaná, hogy miről beszélünk, megírni meg túl hosszú lenne. Idegesen doboltam a jobb kezemmel a combomon, a másikkal pedig a telefonomat böngésztem, hátha találok olyasvalamit, ami eltereli a figyelmemet. Érdekes módon a buszban néma csend honolt, mintha mindenki érezné a csapatkapitány és a köztem lévő feszültséget. Egyesek telefonoztak, mások a várost nézték de akadtak olyanok is, akik maguk elé tükröt tartva piszkálták a hajukat. Nem is tudtam, hogy Kádár ennyire odafigyel a külsejére, reggel óta csak fésülködik.

 A busz nyomasztó csendjét Király Gábor suttogása törte meg.

- Dóri - hajolt oda hozzám, mire egy kicsit összerezzentem, majd felé fordultam - mi történt tegnap este?

Elkerekedett szemmel néztem a kapusra, a buszban pedig hirtelen megváltozott a hangulat. Mindenki egy emberként fordult felénk, az arcomat pedig elöntötte a pír.

- Mi..mi... hogyhogy mi történt? - kérdeztem vissza miközben beletúrtam a hajamba. Az előttünk ülő Elek és Fiola feltérdeltek az ülésre és úgy fordultak hátra, Pintér és Lang pedig felkönyökölt az ülésünkre hátulról. A többiek is próbáltak úgy elhelyezkedni, hogy rám lássanak.

- Nem történt semmi - mondtam csendben és a telefonomat kezdtem nyomkodni, mintha valami fontos dolgot csináltam volna. Igazából csak le-fel oldottam a kijelzőt. Éreztem a többiek tekintetét magamon, de szándékosan nem vettem le a szemem a mobilomról.

- Ha nem történt semmi, akkor Balázs miért rágott be rád? - súgta oda nekem Lang. Felkaptam a fejem és egy tucat kérdő tekintettel találtam szembe magam. Király a könyökével megbökött és Dzsudzsák felé intett a fejével, aki békésen aludta fülhallgatóval a fülében.

- Attól még, hogy nem hall semmit, nem fogok a tegnap estéről beszélni. - jelentettem ki.

- Ne már Dóri, tartozol nekünk ennyivel - rimánkodott Korhut pár üléssel előrébb - Dzsudzsi a csapatkapitányunk és ha ilyen szar állapotban lesz a meccsen is, nekünk végünk. Ő tart össze minket, ha nincs jelen szellemileg, meginog mindannyiunk magabiztossága. Biztos nem egy semmiség miatt duzzog. Képes volt tegnap miattad kihagyni azt, ahogy Böde és Juhász pezsgőbe áztatott zsömlével játszik evőversenyt.

- Fogalmad sincs, hogy a pezsgőszsömle-evés nálunk mekkora fontossággal bír a meccsek után! - szólt közbe Lovrencsis. Elfintorodtam a bizarr hagyományuk hallatán.

- Ráadásul velünk se akar beszélni, pedig mindent megosztunk egymással. Most már te is közénk tartozol, és amit most mondani fogsz, azt nem adjuk tovább se neki, se senki másnak. - súgta Király.

Hirtelen a fiúk egyszerre kezdtek kérlelni. Fűt-fát ígértek  azért cserébe, hogy megosztom a tegnap esti sztorit. Szalai még a félig megevett szendvicsét is felém nyújtotta, de nem fogadtam el.

- Jól van, cssss... - csitítottam őket mert Storck szemei szikrákat szórtak felém - elmondom, de ezután azt akarom, hogy lezárjuk a témát.

Dzsudzsák felé pillantottam, hogy meggyőződjek arról, még mindig alszik-e. Mindenki feszülten várta, hogy mikor kezdek bele a várva várt történetbe, de én egyszerűen kinyögtem a probléma okát.

- Megcsókoltam. - mondtam csukott szemmel és égő fejjel. Nem kaptam semmilyen visszajelzést, ezért lassan újra kinyitottam a szemeim, a focisták egytől egyig értetlen arckifejezéssel meredtek rám.

- Csak ennyi? - kérdezte meghökkenve Nagy Ádám, mire Szalai leszedte a szendvicséről az alufóliát és beletömte a szájába.

 Most rajtam volt az elképedés sora.

- Mi az, hogy "csak ennyi" ? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Ne mond már, hogy most azért áll a bál köztetek, mert lekaptad! - értetlenkedett Elek Ákos - Ennek ő csak örült volna.

- Bárki örült volna neki - vigyorgott Kádár mire a fiúk bólogatva kuncogni kezdtek én pedig zavarba jöttem.

- Nem történt semmi több? - kérdezte Király.

-Mond el a teljes egész sztorit! - kérte Pintér.

- Nincs semmi sztori, elborult az agyam, véletlenül összeértek az ajkaink aztán... - akadtam meg, mert nem voltam biztos abban, hogy a folytatásról is szót akartam ejteni.

- Aztán? - türelmetlenkedtek. A szám szélét rágva folytattam.

- Lekoptattam azzal, hogy nem jelentett semmit.

A srácok felszisszentek és még a mindig alvó csapatkapitányra pillantottak. Csend telepedett a buszra, nem értettem ezt a hirtelen jött együttérzést. A mellettem ülő Gabi törte meg a csendet, ismét.

- Figyelj Dóri - kezdte, és nemcsak én, hanem a többiek is felé fordultak - Tudod, Balázsnak volt már jó pár zűrös kapcsolata. Általában aki megtetszik neki az vagy szupermodell, vagy híres ember. Nem szokott átlagos lányokkal kikezdeni, mert jól tudja, nagy részük inkább a pénztárcájába szeret bele. Ám a múltkor az öltözőben sokat beszélt rólad és teljesen egyet értettünk abban, hogy te rendes lány vagy. Tudom, hogy most neked is van egy kis zűr az életedben - nézett mélyen a szemembe -, ezért nem kérek tőled semmi mást, csak annyit, hogy tisztázd vele a dolgokat.

-Várj csak Gabi - szólt közbe Gera - mind tudjuk mi kell most Dzsudzsáknak. - nézett körbe a buszra és mindenki sunyin vigyorogni kezdett.

 Nem értettem mi történik, ezért kérdőn Királyra néztem aki sóhajtott egyet.

- Csináljátok, de én nem veszek részt benne. - mondta majd hátradőlt az ülésen.

- Végre egy kis izgalom - ült le Szalai, majd mindenki helyet foglalt, mintha mi sem történt volna.

Én pedig ott maradtam a kavargó gondolataimmal és a korgó hasammal.

Szép, napos idő volt, az edzőpálya füve pedig frissen locsolt. Éppen a pálya szélén tömte magamba egy sajtburgert, amit Pánics vett nekem. A fiúk már bemelegítettek, abban a pillanatban mindenki szabadon csinálta azt, amit akart. Az edzés előtt mindenkit megmasszíroztam, kivéve Dzsudzsákot. Messziről elkerült, még csak rám sem nézett egyszer sem. Sokat gondolkodtam azon, amit Király Gabi mondott és elhatároztam, hogy bocsánatot fogok kérni.

 Király a kapusedzővel és a többi kapussal visszament az öltözőbe, majd Dzsudzsák is követte őket. Talán ez lenne az alkalom? Egyszerűen csak bemennék én is és félrehívnám. Tegnap este óta csak megnyugodott egy kicsit...

- Hé Dóri! - kiáltott oda nekem hirtelen Gera, mire összerezzentem - Nem állsz be a kapuba kicsit?

- Mi? - kérdeztem megszeppenve és lenyeltem az utolsó falatot a kajámból - Miért én?

Körbenéztem és az eddig látványosan unatkozó focisták mind találtak valami fontos elfoglaltságot Kádárt kivéve, aki megint a könyökét piszkálta.

- Gyere már, nincs kapusunk, hadd rúgjak pár tizenegyest.

- De én nem tudok védeni! - hisztiztem, annak ellenére, hogy menni akartam, mivel halál unalmas volt egy órán keresztül csak ülni és bámulni őket.

- Ne baj! Gyere! - intett oda magához. Letettem a táskám és odafutottam a kapuhoz. Legging volt rajtam és egy kék póló, fehér sportcipővel, szóval a mozgással nem lesz gond. Viszont úgy éreztem, el fog törni pár csontom.

- Oké, amikor intek a kezemmel akkor lövök. Ötször próbálkozok, ha hármat kivédesz, meghívlak egy kávéra. Ha pedig több mint hármat be tudok lőni, akkor te hívsz meg. Ez így jó?

- És ha mondjuk, nem is tudom - kezdtem - már az első lövés után szörnyethalok?

- Akkor kiveszem a pénztárcád és meghívom magam kettőre is. - nevetett. Pedig én egyáltalán nem viccnek szántam a kérdésem. Egy válogatott focista fog felém hasítani egy labdát. Nem lesz ebben semmi vicces.

- Zoli! - kiáltottam mielőtt elindult volna hátra, távolabb a labdától - Kérlek, kegyelmezz!

Felmutatta a hüvelykujját, de nem igazán nyugtatott meg. Néztem ahogy a labda felé szalad és teljes erőből belerúg, lepergett az életem a szemem előtt, ijedségemben eltakartam a fejem a karjaimmal és csak álltam mint egy szobor, majd éreztem, ahogy a labda a pont az alkaromnak vágódik majd lepattan. Kivédtem. Habár azt hiszem a karom be fog kékülni.

- Azt a mindenit! - ordította Gera - Ez aztán csattant. Élsz még bazdmeg?

- Asszem' - pislogtam nagyokat - de ha így folytatod, nem sokáig.

Gera elnevette magát és már készítette is a következő labdát. Kicsit arrébb mentem és a kapufát kezdtem bámulni. Talán ha a lövés pillanatában lehasalok, akkor nem talál el. Kizárt, hogy megnyerjem a játszmát, ezért inkább csak meg akarom úszni épp bőrrel.

- Dóri! - kiáltott Szalai - Nem jössz lábteniszezni?

- Hát, most éppen kapus vagyok...- közöltem olyan hangsúllyal, hogy ő is érezze mennyire értetlenül állok a történések előtt. Vágyakozva néztem Szalai és az egy fokkal biztonságosabb ajánlata felé.

- Zoli kölcsön ad egy kicsit - mondta Szalai és összenéztek Gerával, valami olyat letárgyalva ezzel, amihez egy pillantás is elég volt. Mi folyik itt?

- Na jó, felfüggesztjük a játékot. - egyezett bele, majd fellélegezve Szalai felé indultam. A pálya közepéhez mentünk, mikor odaértünk lehajoltam, hogy bekössem a bal lábamon a cipőfűzőm.

- Nem tudok lábteniszezni. - mondtam.

- Nagyi sem, de mégis itt van a válogatottban - mondta olyan hangosan, hogy Ádám is hallja. Nagy kicsit messzebb dekázott, de a becenevét hallva felkapta a fejét. Mivel háttal voltam, nem láttam, hogy hipersebesen felénk küldött egy labdát, válaszul a cukkolásra. Minden olyan hirtelen és egyszerre történt. Pánics odakiáltott, hogy csörög a telefonom, Király és Dzsudzsi pedig éppen akkor lépett ki az öltözőből, Dzsudzsákkal találkozott a tekintetünk miközben felegyenesedtem, majd villámcsapásként talált el Nagy Ádám labdája a... a fenekemen. Elvesztettem az egyensúlyom és szó szerint pofára estem.

- Azt a kurva... - káromkodott egyet valahol Stieber, Kádár ordibálva azt kérdezte, hogy ugye felvette valaki, pár fiú akiknek nem tudtam tisztán kivenni a hangját olyanokat üvöltözött, hogy most bezzeg jól célzol Nagyi, Király próbálkozott pár "kussoljatok" kiáltással, de a nevetés nem hagyott alább. Nagy Ádám holtsápadt arccal kért bocsánatot, közben páran vállon veregették.

- Jól vagy? - segített fel Szalai - Gyere, beviszlek az öltözőbe, hogy összeszedd magad. - mondta, majd menyasszony stílusban a karjaiba vett engem.

- Mi? Ne! Jól vagyok, nem szük...-

- Csss mindent elmagyarázok amikor beértünk. Színlelj fájdalmat.- vágott a szavamba.

- Dehogy fogok...-

 Mielőtt még befejezhettem volna a mondatot Szalai belecsípett az amúgy is sajgó fenekembe.

- Áú, ne - jajgattam, pont mikor Dzsudzsák mellett haladtunk el. - Ezt most miért kellett?

 Szalai letett az öltözőben felállított masszázsszékre, majd hátrált pár lépést, közben Király lépett be az öltözőbe a telefonommal a kezében.

- Van egy nem fogadott hívásod. - nyújtotta felém a készüléket. Hálásan pillantottam rá és elvettem tőle. Saci próbált elérni pár perccel ezelőtt.

-  Gabi, muszáj volt szabotálnod minket? - kérdezte Szalai Királytól, aki kifelé készült.

- Ezt hogy érted? - fordult meg a kapus.

- Direkt behoztad Dzsudzsit. Azt mondtad nem avatkozol bele.

- Azt mondtam nem veszek részt benne. A kettő nem ugyanaz. - tárta szét a karját.

 Értetlenül kapkodtam a fejem köztük, fogalmam sem volt miről beszélnek.

- Elmondanátok, hogy miről van szó?  - kérdeztem.

- Csak egy kicsit húzni akartuk Dzsudzsi agyát, hogy flörtölgetünk veled meg ilyenek, de Nagyi meg Gabi elcseszték az akciót.

- Ti mióta foglalkoztok szerelmi ügyekkel? - fakadtam ki.

- Szerelmi ügyek? - kérdezte Király.

- Szereted? - csillant fel Szalai szeme.

- Nem, mármint... úgy értem...- mekegtem össze-vissza zavaromban

- Gyere Ádám beszéljük meg ezt máshol, hagyjuk Dóri hadd hívja vissza azt, aki kereste. Elég vörös már a feje így is, ne szívassuk tovább.- szólt Király majd ott hagytak egyedül az öltözőben.

Teljesen össze voltam zavarodva. Szóval a fiúk mindenre képesek csak azért, hogy a csapatkapitányuk jó passzban legyen? Ez sokkal több, mint munkakapcsolat. Ez barátság. Habár nem hiszem, hogy egy ilyen terv jól sült volna el, és legalább engem is beavathattak volna. Majdnem eltört a karom és a fenekem is sajog.

Sacira volt szükségem. Hihetetlen sebességgel kezdeményeztem a hívást.

- Szia - szólt bele a kagylóba, a hangjából azt vettem ki, hogy éppen eszik.

- Szia - köszöntem vissza kicsit furcsálva, hogy nem káromkodással nyitja a beszélgetést, ahogy azt szokta.

- Na, mesélj! Milyen volt a tegnap este?

Ez volt az, amiről a legkevésbé akartam beszélni, de mégis meg kellett vele osztanom. Szükségem volt a szakértelmére. Ha az ember leszűri a csúnya szavakat, akkor megláthatja, hogy Saci tud bölcs is lenni.

- Saci figyelj... - kezdtem - Van egy sztorim. Egy nagyon hosszú sztorim.

- Védekeztél? - kérdezte komolyan.

- Nem! Mármint nem erről van szó. -javítottam ki magam -  Te miért akarod állandóan, hogy szexeljek?

- Nem is tudom, talán akkor nem vágnál mindig olyan búval baszott fejet. - szurkálódott. - Na, de mondjad, úgy érzem valami nagyon nyomja a szívedet.

- Nem is tudod mennyire beletrafáltál...

És elmondtam Sacinak mindent. Az első kettesben töltött fél órát a csapatkapitánnyal, a piszkálódásait, a meccset, az estét és a csókot is. Saci a szokásos módon reagált.

- Ó, baszki, miért nem mondtad előbb, hogy Dzsudzsi rád állt? Én meg itt tapadtam a képernyőre tegnap mindig amikor mutatták. Most egy kicsit összetört a szívem.- mondta majd pár másodperc hallgatás után folytatta - Mindegy, nekem még ott van Ronaldo. Tiszta nyomorék vagy, az ilyen hapsikat nem szabad nyíltan visszautasítani. Szépen kéreted magad, néha megcsókolod úgy mint tegnap, az ujjad közé csavarod és nyeregben leszel. Felírod majd a mezszámát a kezedre, extramasszázst adsz neki...

- Saci, én nem vagyok szerelmés belé. - szóltam közbe.

- Te most kit is akarsz átverni? - kérdezte felháborodva - Te nekem csak akkor beszélsz hapsiról, ha tetszik. Nem is baj az, ha egyelőre még nem szereted, mert a végén úgy jársz mint ezzel a Gagyi Gabival. Jut eszembe, hogy állsz vele? Mikor mehetek kiherélni végre?

- Ne hívd gagyinak. - szóltam rá -Ma reggel írt utoljára. Beszélgetünk, csak úgy.

- "Csak úgy", mi? Hagyd már őt a francba. Ez nem egészséges. - győzködött - Ennek vége. Mutasd meg, hogy van vér a pucádban és lépj tovább végre. Elegem van ebből a drámából. Nem foglak többé a szülinapi tortád mellett vigasztalni. - hozta fel azt az eseted, amikor odajött hozzám a szülinapom utáni reggelen és egy "Töröld le a könnyeid bazdmeg, és gyere mosogatni!" paranccsal összekapart a kanapéról.

- Jó de...

- Nincs semmi de. Nem szereted őt már, Dóri. Csak próbálod bebeszélni magadnak. Próbálod rendbe hozni azt, ami már sosem lesz a régi. Ott a lehetőség hogy megint szerelmes legyél, élj vele. Habár, nem tudom miért olyan fontos neked a szerelem, de ezt most szarjuk le. Ha meg nem jön be, egye a fene, van ott még jó sok pali a csapatban, nem? Ne basszál fel kora délután. - figyelmeztetett.

 Tényleg így lenne? Tényleg olyan szánalmas lenne az, amit csinálok? Igaza van Sacinak, bármennyire is akarom, nem szeretem már Gábort. Ám, ha Dzsudzsira gondolok nem mámorít el a szerelem, de mégis van valami vele kapcsolatban, amitől furcsa érzések kavarognak bennem. 25 éves vagyok, el kellene döntenem már, hogy mit akarok. Nem vagyok gyerek többé. Talán adnom kéne Dzsudzsáknak egy esélyt?

- Rendben. Igazad van. Mindenben. - sóhajtottam.

- Na, ezt akartam hallani. - mondta büszkén.

- Hogy béküljek ki vele? - tettem fel a kérdést.

- Kérdezd meg, hogy milyen pózba szereti csi..-

- Komoly választ várok - szóltam a barátnőmre.

- Azzal nem tudok szolgálni. Találj ki valami spontán dolgot, kínáld meg cigivel vagy mit tudom én.

- Nem dohányzok és ő sem. - ráztam a fejem - De nem is rossz amit mondtál. Lehet veszek neki egy kávét és megbeszélem vele adolgokat.

 - Oké. Hallod, el se hiszed mit csináltam ma...- kezdett bele egy új témába izgatottan.

- Átfestetted a hajad? Hadd találjam ki, most lila, igaz? - kérdeztem unottan.

- Mi? Nem, még elégedett vagyok a vörössel. Azt akartam mondani, hogy beléptem egy csoportban facen, ahol ilyen 15 évesek vannak. Mind elégedetlen az életével. Szóval beléptem és elolvasgattam mindent, sokan kiírták az életük nagy történetét. Fogtam magam és én is leírtam az enyémet. És bazdmeg, híres lettem. nem hazudok, netceleb, ezek anyjuk helyett anyjuknak hisznek. Egész délután osztom nekik a tanácsokat meg beszélek chaten vagy negyven lánnyal.

- Na jó, te megbolondultál. - mondtam elkerekedett szemekkel  - Sürgősen keress valami munkát!

 El se mertem képzelni szegény gyerekeket, akiket a szokásos stílusában oltott be. Egyáltalán mit keresett ott közöttük? És hogy vették be oda?

- Aj, de nem érted. Ez álmaim melója, hogy osztom az észt. Valld be, hogy jó a dumám, inspiráló és kurvára bátorító vagyok.

- Ha nem beszélnél ennyire csúnyán, akkor lehet egyetértenék. - jegyeztem meg.

- Ez hozzám tartozik, tudod. Na megyek, mert túlpörgött itt minden. Dominik meg a szobájában van és egy ideje nem ad ki hangot, megnézem nem-e nyelt le valami szart. Az hiányozna még nekem, ha az a drága lego baszná szét a gyerekem.

- Komolyan félek tőled. - mondtam elképedve és letettem a telefont.

 Egy ideig a gondolataimba merülten üldögéltem, majd észrevettem, hogy valaki áll az ajtóban.

- Hogy vagy ? - kérdezte Dzsudzsák, miközben az arcomat fürkészte.

Nem feleltem, csak kiegyenesedve bámulta a kék szemeibe, majd végre valahára meg tudtam szólalni.

-Figyelj ami tegnap történt...- kezdte, de nem hagyta, hogy befejezzem.

- Tudom, nem jelentett semmit, szálljunk le a témáról, satöbbi satöbbi...

-Nem! - szóltam közbe, mire Dzsudzsák kérdő tekintettel összefonta maga előtt a karjait - Azt akartam mondani, hogy felejtsd el azt, amit utána mondtam. Azt akarom, hogy azt felejtsd el.

 Dzsudzsák arcán egy pillanatig döbbenet futott át, majd a mai napon először elmosolyodott.

- Ha így akarod...

 Egy darabig kínos csend telepedett a szobára, majd arra eszméltem fel, hogy Dzsudzsák leül mellém.

- Fantasztikus ez a csapat, ugye tudod? - fordultam felé.

- Miért is? - ráncolta a homlokát.

- Hát...- kezdtem - Hatalmas az összetartás. Például az előbb...

- ... féltékennyé akartak engem tenni, hogy hamarabb kibéküljünk?-  kérdezte, majd mivel látta a csodálkozó tekintetem hozzátette - Nagyi barátnőjével is volt egy hasonló szituációnk. Nálam amúgy sem működött volna.

- Olyanok vagytok, mint a gyerekek - nevettem.

- Szóval te nem voltál benne?

- Dehogy! Fogalmam sem volt mi történik, egyik pillanatban még Gera használ céltáblának, a másikban meg Nagy Ádám. A harmadikban meg Szalai belecsíp a fenekembe.

- Mi? Belecsípett? - kérdezte döbbenten és kissé felháborodva.

- Nálad nem működött volna, mi? - nevettem. és a könyökömmel oldalba böktem. Nevetve visszabökött.

 Ennyi lett volna? Megbocsátott?

- Kihagytad a masszázst, szóval öltözz, amíg a többiek nem jönnek vissza, addig végzünk. - ajánlottam neki a ma kihagyott előírt masszázst.

- Most békültünk ki, erre máris vetkőztetsz, te lány?  -kérdezte egy huncut mosollyal. Nagyszerű, visszatért a régi Dzsudzsák. Kicipzározta a melegítőjét és már is hozzálátott a vetkőzésnek.

- Tudod, hogy értettem. - fordultam el - Kérlek ezúttal helyesen használd a törülközőt.

- Egyéb kívánságod nincs?  - kérdezte és hallottam, hogy éppen a pólóját veszi le.

Odamentem a munkás táskámhoz, kihalásztam az egyik sportkrémet majd visszafordultam. Dzsudzsák teljesen pucéran állt előttem, én pedig ijedtem elfordultam mielőtt a szemem a férfiasságára vándorolt volna.

- Nincs meg a törülköző. - mondta könnyed hangon.

- Ezt te direkt csinálod? - mérgelődtem és elsőre megtaláltam a szemeimmel a kupac törülközőt és rámutattam.

- Tudod te már kétszer láthattál meztelenül, úgy fer, ha én is láthatlak téged minimum ennyiszer.

- Majd ha gólt lősz az EB-n, akkor talán. -válaszoltam és minden erőmet össze kellett szednem ahhoz, hogy ne nyomjam le a torkán a sportkrémes tubust.

2. rész: A győztesek éjszakája

 Hosszú ünneplés és fél tucat selfie után a fiúk végre rávették magukat, hogy bemenjenek átöltözni. A stadion még mindig tele volt magyar drukkerekkel, akik valószínűleg az utcánkon folytatják majd a válogatott diadalának ünneplését. Pánics előre ment az öltözőbe, hogy átvizsgálhasson mindenkit, addig én összeszedtem a cuccaim a padról. Pár kulaccsal és egy melegítővel kiegészülve indultam én is a csapatorvos után, amikor megakadt a szemem Szalain, aki még mindig interjút adott egy barna hajú riporterlánynak. 

 Fogalmam sincs mióta beszélnek, de nagyon úgy tűnt, hogy már éppen végezni készültek volna, így hát gondoltam megvárom a góllövőt. Túlságosan távol álltam tőlük, nem hallottam miről beszélnek, de valahogy nem úgy tűnt mintha a meccsről lenne szó. A lány és Szalai végig mélyen néztek egymás szemébe és eléggé közel álltak egymáshoz, alig volt köztük távolság. A mikrofon is csak dísznek volt, sokszor hamarabb mozgott a szájuk mint ahogy a riporter kisasszony lóbálta a műszert. Az egész csak akkor lett még furcsább, amikor megláttam, hogy a kamera nincs is bekapcsolva és az operatőr elfordítja a fejét. Összeráncoltam a homlokom és azon tűnődtem, hogy mégis mi folyik ott. Szalait bántották már pár gúnyos szóval egyes riporterek, talán ez a lány most éppen bocsánatot kér a mai gólja után. Végül Ádám kocogva hátrálni kezdett és egy kacsintás kíséretében elbúcsúzott, majd leszegett fejjel futni kezdett felém.

-Kidicsekedted magad, mi?- kérdeztem mosolyogva mikor odaért és sétálva elindultunk befelé.

A kérdésemre nem jött válasz, én pedig a könyökömmel megböktem a mellettem sétáló futballistát.

-Hm?- nézett rám szórakozottan és rájöttem, hogy egyáltalán nem jár itt lélekben - Segítsek?

-Nem kell, elbírom. Miről kérdezett a riporter?- faggattam tovább.

-Semmi különösről...- titokzatoskodott, ez pedig még több okot adott arra, hogy ne hagyjam annyiban a dolgot.

-Miért tettetek úgy, mintha nyilatkoznál?- tettem fel az újabb kérdést, mire Ádám meglepett arcot vágva felém fordult és megállt.

-Miről beszélsz?- kérdezett vissza, ezzel egy időben pedig én is megálltam így vagy három lépéssel előtte álltam félig hátrafordulva.

-Láttam, hogy ki van kapcsolva a kamera.- közöltem könnyed hangon.

Ádám hosszú másodpercekig bámult, kicsit zavarba is jöttem, látszólag nem tudott mit mondani.

-Na jó, ha az elején bekamuzod, hogy csak gratulált neked privátba, akkor esküszöm elhiszem, de most már látom, hogy itt komoly dologról van szó. -hadartam egy szuszra, ezzel pedig még jobban megrémisztettem őt.

-Dóri...-kezdte én pedig lélegzetvisszafojtva  vártam hogy folytassa de Pánics megzavart minket.

-Dóra, Ádám, hát ti meg mit csináltok még itt? Gyertek gyorsan csatlakozzatok az ünnepléshez, te pedig Ádám, öltözz át gyorsan! - parancsolt be minket az öltözőbe - Az éjjel ma nem ér véget!- tette hozzá.

Akkor még nem tudtam, hogy mennyire igaza van.

 Már jó pár méterre az öltöző előtt hallottam, hogy mekkora odabent a káosz. Övöltözés, éljenzés, kántálás és nevetés szűrődött ki a szobából. Valami oltári nagy barom pedig az ajtóra akasztotta az alsónadrágját.

Szalai és Pánics meg merték közelíteni a bulit sőt, megkíséreltek bejutni a fiúkhoz. A nyitott ajtón kiáradó hangzavar, sör-és izzadságszag egyaránt vágott pofán, szóval inkább vettem egy száznyolcvan fokos fordulatot és visszamentem a kispadokhoz. A stadion szinte üres volt, pár biztonsági őrön és öltönyös fickón kívül nem mászkált senki idebent, még a takarítók végezték a dolguk itt-ott. A kulacsokat és a melegítőt magam mellé téve előhalásztam a táskámból a mobilomat. Saci nem keresett, ahogy a családom többi tagja sem, viszont Gabi megdobott egy újabb üzenettel, amelyben egyszerre cikizett a Himnusz átélésével és gratulált a csapatnak. A szokásos Gábor-stílus nosztalgiára késztetett és akaratlanul felidéztem az elmúlt egy év legszebb pillanatait. Az első csókunkat, amit mindenképpen tökéletesre szerettem volna, így össze-vissza állítgattam őt a Margit-szigeten késő este egy lámpa alatt, a lekésett mozit ami helyett inkább belógtunk egy hajós partira és úgy tettünk mintha külföldiek lennénk, de a szép emlékek mellé becsúszott egy igen rémes is.  

 Ez az emlék úgy égette a tudatom, mint a forró vas, olyan volt mint egy anyajegy ami sose tűnik el, ezzel örökké megbélyegezve minket. Karácsony volt, Szenteste, ahogy szokás volt nálunk nagy bulit tartottunk, mert aznap volt a születésnapom is. Gábor  dolgozott, de megígérte, hogy pontosan este hétkor ő is csatlakozik majd hozzánk. Az idő telt, mézeskalács illata csiklandozta az orrom, a tévében Reszkessetek betörők ment, Dominik és Vivi a fáról szedegették le a szaloncukrot és mindenki jókedvű volt. Sokszor pillantottam az órára, reménykedtem, hogy mindjárt itt lesz, mondtam magamnak, hogy biztos csak feltartja valami, bármikor csönghet a kaputelefon.

Gábor nem jött el.

 Másnap délután nevetséges indokkal előállva bocsánatot kért, ajándékot is hozott, sőt megígérte, hogy Szilveszterkor szabad lesz. Ő ezt nem értette. Nem érezte azt amit én. Mindenki boldog volt körülöttem és nekem is annak kellett volna lennem. Saci elővette a meglepetéstortámat, amit ő maga csinált, mindenki énekelni kezdett és várták, hogy végre megjelenjen legalább egy apró mosoly az arcomon. Odatolták elém az égő gyertyákkal díszített édességet, én pedig összeomlottam. Fél kilenc volt, nyolcszor próbáltam őt hívni, tizenhat sms-t küldtem, de nem válaszolt. Megígérte. Kibuggyantak a könnyeim és sírva fújtam el a gyertyákat, anélkül, hogy bármit is kívántam volna. Azóta gyűlöli Saci a fiút, aki miatt életében először látta sírni a barátnőjét, ráadásul az év legszebb napján.

-Mond miért van az, hogy mindenki odabent ünnepel, de Hollósi Dóra egyedül üldögél idekint?- kérdezte egy incselkedő férfihang. Dzsudzsák Balázshoz volt most a legkevésbé türelmem, nem elég, hogy a kapcsolatomat se tudom kihúzni a gödörből, még ez a disznó is teljesen rám van szállva. A csapatkapitány leült mellém és felém fordulva várt arra, hogy megszólaljak.

-Kicsit már így is nagy odabent a tömeg, nem akarok betolakodni.- tettem el a telefonom, hogy nehogy visszaírjak Gabinak, amíg nem beszéltem Sacival.

-Na ne hülyéskedj, mert pont az zavar minket, mert bejött egy lány és elfoglal tíz centi helyet- ingatta a fejét.- Storck kiharcolta, hogy itt maradhassunk vagy tízig, mert a szállodában nem fogják megengedni az ünneplést. Van még durván két óránk, addig nem ülhetsz itt!

Az új információkat hallva összeállt a fejemben a terv. Amíg mindenki ünnepel én és Pánics észrevétlenül kimegyünk és elkerülve az utcán tekergő tömeget megkeressük a boltot, gyorsan megveszem ami kell, majd visszajövünk ide. Van két órám, az alatt simán megjárjuk, ha valaki észrevesz akkor meg mondhatjuk, hogy valamilyen gyógyszert vagy krémet vettünk át. Szóval most visszamegyek és elhívom, amúgy is tartozik ezzel nekem a múltkori után, kizárt, hogy nemet mondjon.

-Hát jó, bemegyek- sóhajtottam, mintha hosszas mérlegelés után jutottam volna erre a döntésre. Dzsudzsák elvigyorodott, felállt és nyújtott a kezét, hogy felsegítsen, de nem fogtam meg.

-Meglátod, hogy jól szórakozol majd, még Pánics és Hegyesi is lerészegedett. Olyan hévvel táncolnak Zolivan és Danival, hogy Szalai nem győzi őket videózni. - nevetett.

-Mi?- kérdeztem döbbenten.

-Szalai mindig mindent le szokott videózni, nem nagy ügy nem rak ki mindent és..-

-Pánics részeg? - szaladt ki a számon a kérdés. Ilyen irtó nagy pechem is csak nekem lehet. Egyszer lenne rá úgy igazán szükségem, akkor is beszámíthatatlan.- Most menjek ki egyedül ?

-Hova ki? Ki a városba?- lépett közelebb Dzsudzsák- Miért akarsz te kimenni?

-Hát...-hőköltem hátra a hirtelen közeledés miatt- Egy ismerősömnek ígértem valamit és muszáj lenne még ma este megvennem. Hamar megjárom, nem lesz baj.- kaptam fel a táskám. Habár Sacinak megígértem, hogy nem megyek egyedül, mégis kísérő nélkül kell elindulnom.

-Te tényleg azt hiszed, hogy kiengedlek ilyenkor téged egy idegen városba több ezer megőrült szurkoló közé egyedül?- kérdezte Dzsudzsák indulatosan. Meglepődve néztem rá, olyan volt, mintha komolyan féltene.

-Amint mondtam, muszáj kimennem- erősködtem. A kapitány csípőre tett kézzel a szájába harapott és feltűnően tűnődött majd megszólalt.

-Elkísérlek.- jelentette ki.

-Nem!- vágtam rá azonnal.

-Miért?

-Mert..mert...-gondolkoztam egy jó érven azon kívül, hogy ki nem állhatom őt- Azért, mert félmeztelen vagy!

Dzsudzsák végignézett csupasz felsőtestén. Csak egy farmer és egy márkás sportcipő volt rajta, majd megakadt a szeme a padon gazdátlanul heverő melegítőn.

-Már nem sokáig- nyúlt a darabért, hogy felvegye, de ezzel egy időben elrántottam a ruhadarabot.

-Nem jöhetsz velem!- mondtam mérgesen a melegítőt szorítva.

-Nem engedlek ki egyedül.- fúrta bele a tekintetét az enyémbe én pedig pislogni se mertem.

-Ha valaki meglát téged, akkor darabokra szednek örömükben...

-Akkor beleolvadok a környezetbe. Nem hagyom hogy felismerjenek.- nyújtotta a kezét a melegítőért.- Számtalanszor csináltam már ilyet, egyszer sem buktam le.

Az idő telik én pedig még mindig itt vagyok. Ott bent gondolom már szinte mindenki elázott, de Dzsudzsákon még csak piaszagot sem érzek. Megígértem, hogy viszek magammal valakit és őszintén szólva én se szeretnék egyedül kimenni. Így hát nincs más lehetőségem, ezt a disznót kell magam mellé fogadnom.

-Na jó- adtam be a derekam és odaadtam a felsőt - Légyszi próbálj meg normális lenni és ne húzd fel az agyam percenként!

-Mi a jó a normálisban?-kérdezte egy félmosollyal majd felcipzározta a melegítőt. -Mehetünk?

Szemforgatva a kijárat felé vettem az irányt, de hiába siettem olyan nagyon, a nagy futballsztár hamar felzárkózott.

 Kellemesen meleg, kissé párás levegő és hatalmas lárma fogadott minket odakint. A szurkolók a stadiontól jóval távolabb ünnepeltek,mégis nagyon jól lehetett hallani őket. Valószínűleg ebben a pillanatban minden magyar örömittasan ünnepel, bárhol is legyen a világon. Dzsudzsákkal mosolyogva néztünk össze, de gyorsan észbe kaptam és elfordítottam a fejem. Megköszörülte a torkát és elém vágott.

-Na akkor, hová megyünk?- tárta szét a karját. Elővettem a telefonom és megnyitottam a még otthon általam letöltött térképet.

-Van egy éjjel-nappal nyitva tartó áruház nem messze, oda kéne eljutnunk anélkül, hogy bárki észrevenné, hogy velem vagy. Menni fog?

-Naná!- kacsintott és feltette a kapucniját. - Merre?

-Arra!- mutattam az egyik utcára. A forgalom meg volt állítva a stadion körül, az embereket se engedték a kordon mögé, minket is megállítottak háromszor, hogy átvizsgáljanak. Az utcán nem találkoztunk szurkolókkal, legalábbis magyarokkal nem, osztrákok viszont szembejöttek párszor és nem voltak éppen a legjobb hangulatban.

 Az áruház elé érve rájöttem, hogy az áruház inkább hipermarket, méghozzá valami nagyon modern és újfajta, mert még sosem hallottam róla. Dzsudzsák csendes volt, túl csendes, kicsit meg is sajnáltam, nem elég, hogy elrángatom őt a csapat bulijáról még azt is megszabom, hogy hogyan viselkedjen.

-Hű, de nagy ez a bolt!- mondom, hogy kicsit oldjam kettőnk között a hangulatot és elveszek egy kosarat.

-Hm..szóval lenyűgöznek a nagy dolgok.- mondja nekem pedig leesik az állam és azonnal csapkodni kezdem őt a kosárral.

-Te undorító mocskos állat!-szidom- Én itt töröm magam, hogy ne érezd rosszul magad velem, erre megint kimondod a piszkos gondolataid! Elegem van!

-Nyugi, a legtöbbet nem mondom ki- fogta meg a karjaim én pedig abbahagytam az ütlegelést-  És mindig jó veled lenni, nem kell ezen aggódnod. Egész jól próbálkozol nálam, megkönnyíted a dolgom- kuncog.

Annyi mindent szerettem volna mondani, jó sok sértéssel és ellenkezéssel karöltve, de végül csak kiszabadítottam a karjaim és a játékok felé vettem az irányt.

-Amúgy- lépett mellém és kicsit közelebb volt hozzám, mint kellett volna - kinek akarsz ajándékot venni?

-Az unokahúgomnak.- mondtam flegmán, felé sem fordulva.

-Ő is olyan jól néz ki mint te?- kérdezte és hallottam a hangján, hogy mosolyogva beszél.

-Jesszus, még csak 8 éves!- fogtam a fejem hitetlenkedve.

-Hm... nos ha nem jössz össze te, akkor ő lesz a B terv.- jelentette ki én pedig tágra nyílt szemekkel néztem rá mire elnevette magát- Nyugalom, nem lesz itt szükség B tervre- kacsintott én pedig egyre forrósodó arccal fordultam el. Magamban szidtam őt és magamat, amiért annyi ember közül vele kellett eljönnöm ide, közben megérkeztünk a játékokhoz. Elsőre megpillantottam azokat a darabokat amik közül választhatok, így hát pár óriás plüssállat és különféle Lego szett mellett elhaladva nézegetni kezdem a Katicabogaras játékokat. Babát nem akarok lenni, plüssöt sem és kirakós sem nagyon érdekel. Egy komplett Katicabogár szett mellett döntöttem, volt benne fülbevaló, maszk, az a bogár hozzá és még egy csomó minden amit majd később megnézek, miután megvettem.

-Gyere! Megvagyok!- szóltam oda a sztárjátékosnak aki a gyerekmezeket nézegette.

-Muti, mi az!- futott oda hozzám és kivette a kosárból a Vivinek szánt kiegészítőkkel teli dobozt.-Hát...csini. Ez volt olyan halaszthatatlan?

-Igen, igen ez.- válaszoltam és a kikaptam a kezéből az ajándékot, hogy visszarakhassam a kosárba.- Haza kell postáznom ezt hajnalban.

-Értem- hagyta rám- Akarsz még valamit?

-Nem, mehetünk a pénztárhoz.-ingatom a fejem és szótlanul elindultunk fizetni.  A hipermarket hű volt nevéhez,  be kellett járnunk a fél épületet, hogy valahogy visszataláljunk a kiindulóponthoz, onnan pedig megkeressük a kasszát. Dzsudzsák egyszer sem szólalt meg, ami pedig kezdett idegesíteni. Azóta, amióta rászóltam nem kezdeményez beszélgetés velem, habár lehet jobban is járok, ha nem beszél nekem disznóságokat. Felé fordítottam a fejem. A válogatott csapatkapitánya a melegítőfelső zsebébe csúsztatta a kezét, a kapucnit levette, tekintetét pedig szigorúan a földhöz szegezte. Magabiztosan sétált, ám kicsit nehézkesen. Biztos fáradt lehet, mégis hogy nem gondoltam erre, amikor elindultunk? Hihetetlenül önző vagyok, még csak meg sem fordult a fejemben, hogy pihennie kellene. Dzsudzsák hirtelen rám nézett én pedig ijedtemben elfelejtettem elfordulni.

-Mi az?- kérdezte egy féloldalas mosollyal. Mindig így mosolyog, amikor valami disznóságot akar mondani.

-Nem vagy fáradt?- kérdezek vissza. Dzsudzsák merengve bámult, majd megrázza a fejét.

-Épp ellenkezőleg, képes lennék lefutni a maratont.- mondta majd kivette a kezeit a zsebéből, hogy nyújtózzon egyet.

-Azért ne túlozz.- forgattam a szemeim. Két pénztár volt nyitva, a kapitánnyal beálltunk oda, ahol egy ember volt és ő is éppen fizetni készült.Felraktam a szalagra a dobozt és turkálni kezdtem a táskámban a pénztárcámért. Az előttünk lévő csávó már távozni készült, a szalag elindult, de a pénztárcám még nem volt meg.

-Minden oké?- kérdezte Dzsudzsák közben intet a pénztárosnak, hogy várjon még.

-Igen, csak...-kezdtem majd bevillant egy kép, ahogy a pénztárcámat a bőröndömbe rakom- nem hoztam magammal pénzt.

Idegesen összehúzom a táskámon a cipzárt és ránézek a mellettem álló melegítős focistára.

-Hogy magyarázzam el neki, hogy nem vesszük meg? -kérdezem arra utalva, hogy egy szót sem tudok franciául- Még életemben nem égtem ennyire.- túrtam bele a hajamba.

-Befejezted?-kérdezte Dzsudzsák vigyorogva, majd előszedte a nadrágzsebéből a tárcáját és lazán számolgatni kezdte a pénzt.

-Mi? Nem, nem, nem, nem, nem!-rángattam meg kicsit durván a karját.- Nem engedem, hogy kifizesd helyettem! Ez így még nagyobb égés!

-Miért? Nem nagy összeg, kifizetem. - erősködött és már nyújtotta is a pénzt a nőnek.

-Ne! Nem akarok tartozni! -ragadtam meg a csuklóját, hogy visszahúzzam.

-Te mondtad azt, hogy fontos ez a cucc, mert postáznod kell az unokahúgodnak.- nézett a szemembe én pedig elengedtem a csuklóját. Az egészben számomra az volt a legjobban zavaró tényező, hogy lehet azt hiszi direkt mondtam azt, hogy nincs nálam a pénzem, hogy megvetessem vele. Dzsudzsák nagyon gazdag és úgy tűnik elég könnyű kihasználni, még mondanom se kellett, máris vett nekem egy nem éppen olcsó dolgot. Mondjuk ez számára meg se kottyan. A kasszánál ülő nő már adta is a blokkot a visszajáróval én pedig néztem, ahogy a szőke futballista kezébe veszi a Katicabogaras dobozt. Így késő este, egy boltban, gyerekjátékot tartva a kezében teljesen átlag embernek néztem Dzsudzsák Balázst, aki a gyerekének vesz valami meglepit mielőtt elindul haza. Egyáltalán nem látszott rajta kívülről, hogy mekkora egy egoista barom.

-Jössz, vagy még álldogálsz ott egy kicsit?- kérdezte majd a hóna alá rakta a játékot.

-Csak hogy tudd, nem kedvellek emiatt jobban és amint visszaértünk megadom a pénzt. - indultam el sietve, kissé dühösen.

-Olyan kis méregzsák vagy. Sose tudsz feloldódni. - kuncogott.

-Feloldódni? Nem vagyok Neo citrán. És amúgy képes vagyok szórakozni, de ahhoz jó társaság kell.- szúrtam oda.

-A kitalált barátod társasága?- kérdezte éllel a hangjában. Tátva maradt a szám.

-Ő nem kitalált!  - ellenkeztem hevesen és elhagytuk a hipermarketet. Dzsudzsák folytatni akarta a szekálásom, de mindketten megtorpantunk, amikor szembekerültünk a komplett magyar szurkolótáborral.

  Azok, akik pár perccel ezelőtt még a másik utcán ünnepeltek, most mind itt voltak és egyszerre vonultak énekelve, jókedvűen és felszabadultan. Gyorsan feltettem Dzsudzsira a kapucnit, majd a stadion felé, azaz a tömeg haladásával ellenkező irányba mutattam. A fiú bólintott és szorosan egymás mellett megkockáztattuk a lehetetlent: át akartunk vágni a tömegen.

-Ria Ria Hungária!- üvöltötték körülöttem, én pedig kissé megszédülve kerülgettem az embereket. El se tudom képzelni mi lesz, ha megtudják éppen a csapatkapitány mászkál közöttük. Az biztos, hogy nem engednék el, amíg mindenkivel nem fotózkodik, sőt, szerintem magukkal vinnék oda, ahova most éppen tartanak.

 Valaki belém karolt és visszarántott, így hát nekiestem egy lánynak. Elnézést kértem annak ellenére, hogy valószínűleg úgysem hallotta, ugyanúgy folytatta az éneklést. Miután visszanyertem az egyensúlyom Dzsudzsák után akartam indulni, de sehol nem láttam őt.

Sehol.

Ezer nemzeti színben pompázó ember, hatalmasan hangzavar, lökdösődés.

Megijedtem.

 Kétségbeesetten kezdtem átfurakodni az emberek között, szemeimmel a kapucnis idiótát keresve. Ha most elkeveredek tőle,akkor nem jutok ki innen élve. Csak mentem, mentem és mentem, egyre jobban fájt a mellkasom és dobogott a szívem. A sok idegen arc megrémített, az se esett jól, hogy páran megöleltek és próbáltak magukkal rángatni az ellenkező irányba. Sok ittas ember is volt köztük, akiket nem tudtam a kellőképpen kikerülni. A sírás határán álltam. végső kétségbeesésemben elkezdtem ordítani Dzsudzsák nevét, ennek pedig azt lett az eredménye, hogy az egész tömeg zengeni kezdte a csapatkapitány nevét.

 Idegességemben a tenyerembe temettem az arcom, mire valaki olyan erősen jött belém, hogy az egyensúlyomat elveszítve zuhantam a beton felé, ám végül elmaradt a becsapódás. Valaki, akinek egy doboz felbontatlan sör volt a kezében megfogott, mielőtt elterültem volna és agyontaposott masszőrként végeztem volna. Segített kiegyenesedni majd maga felé fordított. Meglepetésemre Dzsudzsákkal találtam szembe magam, akinek folyamatosan mozgott a szája és aggódva méregetett, de nem hallottam semmit abból, amit mondott. Ott állt előttem, teljes életnagyságban,  rám talált és megmentett. Hirtelen felindulásból felé léptem és szorosan megöleltem. A térdem remegett mint a kocsonya, szükségem volt arra, hogy megtámasszon, hogy visszaöleljen, hogy megnyugtasson.

-Minden oké?-üvöltötte a fülembe és az egyik kezét a derekamra tette, ami most valamiért egyáltalán nem zavart.

 Nem. Semmi sem oké. Nem akarok itt lenni az utcán, bent akarok lenni a hotelszobámban biztonságban, ahol nem taposnak össze és nem lökdösnek. A többiek valószínűleg jól szórakoznak az öltözőben, talán már feltűnt nekik, hogy Dzsudzsák nincs ott, de ez lenne az utolsó hely ahol keresnék őt. Ott kellett volna maradnunk, ünnepelni a győzelmet, együtt, nem pedig elszakítani tőlük a kapitányt egy hülyeség miatt. Miért kellett kijönnöm, miért kellett ebbe belevágnom?

 Felnézek Dzsudzsákra, aki fürkészően nézi az arcom a kék szemeivel. Az éjszakai lámpák halovány fénye ellenére tökéletesen láttam arcának minden vonását. Borostás állát kezdtem bámulni, majd minden egy szempillantás alatt történt meg.

 A fülem zúgott, a tömeg hangja eltompult, nem éreztem mást, mint Balázs kezét a csípőmön és az ajkát az ajkamon. Nem tudom mi ütött belém, képtelen voltam uralkodni magamon és ez lett a vége. Megcsókoltam.

Csak úgy. Dzsudzsák Balázst. Mert miért ne?

 Amilyen hirtelen kezdődött, olyan hamar ért véget, de nem én voltam az, aki félbeszakította.

Dzsudzsák húzódott el, majd még a kezét is levette a derekamról. Kíváncsian nézett rám, meglepődést is láttam rajta és a szeme sarkában a nevetőráncokat. Sikerült a mai nap sokadik égését begyűjtenem. Mégis miért csináltam ezt? Uram Isten, mi a büdös francot műveltem? Nem hiszem el, nem hiszem el, nem hiszem el!

 Nekem barátom van! És ráadásul Balázs iránt nem érzek semmit. Akarom mondani, Dzsudzsák iránt. Akkor mégis miért? Talán ennyire hiányzik nekem Gábor, hogy idegen férfiakra mászok rá?

-Gyere, keveredjünk ki ebből a káoszból valahogy!- kiáltja oda nekem és a csuklómat megragadva maga után húz. Kihúzom a kezem a szorításából, mire hátranéz, de mivel látja, hogy követem nem erőlteti az érintkezést. Vajon ő mire gondol? És miért szakította meg a csókot?

Egy örökkévalóságnak tűnt az az idő amit arra vesztegettünk, hogy kijussunk a szurkolók hadából. Egyre távolodva már nem volt akkora hangzavar, de azért szép számmal találkoztunk még drukkerekkel. Az úton nem szóltunk egymáshoz, de a stadion folyosóján megtörtem a csendet.

-Figyelj- kezdtem, közben akaratlanul is megszaporáztam a lépteim.- az ami az előbb történt..

-Meg akarod ismételni? -kérdezte hirtelen, nekem pedig elvörösödött a fejem.

-Semmiképp se! Csak le szeretném szögezni azt, hogy az előbbi incidens nem jelentett semmit, szóval jobb lesz ha mindketten elfelejtjük...

Dzsudzsák megtorpant, mire én is megálltam és felé fordultam.

-Szóval, ha megcsókolsz valakit, az számodra nem jelent semmit?- kérdezte homlokráncolva.

-Nem úgy értettem, én...-

-Lesmárolsz, erre közlöd, hogy "bocs, de igazából nem számított semmit, teperj csak tovább én meg majd kéretem magam a végtelenségig"- mondta szemrehányóan én pedig teljesen megsemmisülve álltam előtte- Persze, ha ezt én mondtam volna, akkor megint én lennék a köcsög. Bocs, de nem kérek többé belőled.

 Ezzel Dzsudzsák odadobta nekem az eddig a kezében tartott dobozd, majd felbontotta a sörét. Nem tudom mi esett rosszabbul, az amit mondott, vagy az ahogyan mondta? Azt éreztem a hangjában, hogy megbántottam. Én. Őt. A fejemben már meg is fogalmazódott a védőbeszédem, de mielőtt kinyithattam volna a számat a hátam mögül a folyosó végéről egy jól ismert hang kevésbé ismert változata zengett felénk. A csapatkapitánnyal egy emberként fordultunk a hang irányába és valószínűleg mindketten ugyanarra gondoltunk.

 A csapatmanager Tömő Attila közelített felénk nagy hévvel, üvöltözve, nyomában nyugodt léptekkel Bern Storck sétált, ám a szövetségi kapitány a tekintetével ölni tudott volna.

 Számunkra akkor ért véget az a bizonyos éjjel.

Üdv!

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a részt és hogy az előzőhöz is rengeteg komment és pipa érkezett, nagyon jól esik a támogatás.A következő rész családi okok miatt egy hetet csúszni fog, de cserébe egy nagyon pöpec részt hozok majd össze és az oldalt kitett szavazást figyelembe véve írom majd bele a kedvenceiteket. 

((Nézte valaki a Portugál-Wales meccset? Valaki még rajtam kívül érzi úgy, hogy a portugálok legnagyobb ellenfele a mi csapatunk volt? Nagyon kicsesztek velünk a belgákkal. Ott kellett volna lennünk a legjobb 8 között. ))