Hajnali öt órakor Pánics Gergellyel álltam a füves pálya szélén és figyeltem a fiúk edzését. Storck nem kímélte őket, alaposan megmozgatta a csapatot már kora reggel. A cserék is velük voltak, valamint a válogatott többi tagja is elvégzett egy-egy könnyebb gyakorlatot. Gergellyel átbeszéltük a csapattagok közelmúltban szerzett sérüléseit és minden olyan betegségről tájékoztatott, amiről tudnom kellett. Figyeltem, ahogy a már jól begyakorolt mozdulatokat hajtják végre újra és újra, néztem ahogy tizenegyeseket rúgnak és ahogy Dzsudzsák és Lang egy az egy elleni cselezőpárbajt játszanak.
A fiúk órákon át edzettek, én pedig látványosan untam az életemet. Elővettem a telefonom, hogy az internetbe temetkezzek, de egy nem várt üzenetet kaptam. Tőle. Már talán három hete annak, hogy utoljára írt nekem, akkor is azzal búcsúzott, hogy már nem szeret és nem érdekli mit csinálok. Már egy éve együtt voltunk, kezdetben fülig szerelmesen és boldogan, ám a kapcsolatunk az utóbbi időben elkezdett kisiklani. Nem a válogatott volt az oka, eddig is egy focicsapat alkalmazott a meccseik után, egyszerűen nem volt időnk egymásra. Amikor nem volt meccs, akkor Vera szalonjában dolgoztam, amikor pedig szabad voltam igyekeztem rendbe szedni magam és kikapcsolódni. Egyre gyűlt kettőnk között a feszültség, sokat veszekedtünk, de valahogy mindig elértem azt, hogy bocsánatot kérjen és kibéküljünk. Ám elkövettem azt a hibát, hogy nem szóltam neki az EB-ről és amikor megtudta, hogy két tucat férfival fogok utazni, betelt nála a pohár. Az amúgy is ingatag kapcsolatunk elvesztette az egyensúlyát és azóta sem tudja visszaszerezni. Gábor hetek óta nem keres, Sacin kívül minden barátomat és családtagomat letiltotta és beállította, hogy kapcsolatban van, de már nem velem.
Saci el akarta árasztani gorombaságokkal az üzenőfalát, de nem engedtem neki, ugyanis Gábor megkérdezte, hogy mikor számíthat majd a családom ellenszenvére. Talán direkt azért maradt Saci ismerőse, hogy kiprovokálja tőle a sértéseket, majd szemrehányást tehessen nekem. Szóval bármennyire is fájt és bármennyire is szerettem volna nem a smiley-s pólómba fújni az orrom aznap éjszaka, nem reagáltam semmit a nagy továbblépésre. Csak hangosan sírtam Saci vállán, aki közben átkokat szórt rá. Most meg rám ír, annyi idő és fájdalom után. Ír egy egyszerű kérdést, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára és minden rendben lenne. Mégis ez a "hogy vagy" újra szívrohamhoz közeli állapotba vitt. Megbocsátott? Már nem haragszik?
Mielőtt visszaírhattam volna, eszembe jutott Saci eszelős hangja, amikor megígértette velem, hogy amint Ő ismét kapcsolatba lép velem, azonnal szólok neki és eszem ágában sem lesz rögötn válaszolni. Így hát azonnal rácsörögtem arra a lányra, aki azóta a legjobb barátom, mióta kilencedikben leöntöttem őt véletlenül kólával.
-Jó reggelt párizsi lány! - hallottam Saci vidám hangját- Jöjjön én velem, szőjön álmokat...- idézte fel a Neoton dalát.
-Te is tudod, hogy nem Párizsban vagyok- mondtam, majd a lényegre tértem- Nagy baj van!
-Úristen, terhes vagy? Figyelj, nyugodj le- kezdett hadarni hirtelen, nekem meg esélyem sem volt közbevágni - először én is butaságokra gondoltam, de nem szabad bántani magad. Először gondold végig kivel voltál tegnap este és utána...
-Saci, nem erről van szó! Most nincs kedvem a vicceidhez. - szóltam rá sírós hangon- Gábor rám írt.
-Ó, a kurva élet megbassza - ordított fel a vonal túlsó oldalán- bárcsak azért hívtál volna mert egy baszott kölyök van a méhedben, már bocs.
-Hát én annak kevésbé örülnék- túrtam bele a hajamba idegesen- Mit csináljak?
-Először is, mi a szart írt?
-Azt, hogy "hogy vagy?"
-Semmi szia?
-Semmi.
- Akkord írd neki, hogy a faszomra húzlak.
-Saci...- szóltam rá.
-Jó, jó, jó... hadd gondolkozzak.pár másodpercig csönd volt a telefonban- A lényeg az Dorkám, hogy te se köszönj. Nem tudom mit csinálsz, de írd meg neki nyugodtan. Ne kérdezz vissza! Jelezd, hogy kurvára leszarod, hogy mit csinál.
-De én szeretném tudni mit csinál. Szeretnék vele beszélgetni. Hallani a hangját. Megölelni. Nem akartam, hogy így legyen vége...- soroltam elcsukló hangon.
-Dorka, Dorka... -sóhajtott Saci- Csináld azt, amit mondtam és ha visszaír azonnal képernyőfotózd le nekem, de ezúttal ne neki küld el, okés?- emlékeztetett a múltkori nagy beégésemre.
-Okés.- mondtam- Köszönöm.
-Nincs mit te szerencsétlen. Ó, basszameg- kiáltott fel.
-Mi a baj?- kérdeztem ijedten.
-Odaégettem Dominik melegszenyóját. Most leteszem. Csá.
-Ki is a szerencsétlen?- kuncogtam, majd elköszöntem.
A hívás közben Saci hangja magabiztossággal töltött el , de miután leraktuk a telefont ismét lett egy jókora gombóc a torkomban.
-Pasiügyek? -kérdezte egy hang a hátam mögül. Vettem egy 180 fokos fordulatot. Király Gábor ült a padon zihálva, jobb kezében a kulacsával. Nem tudom mióta volt ott és hogy mennyit halott, de nem is akartam tudni. A többiek éppen levezető köröket futottak a pályán, Storck pedig eléggé erősen gesztikulálva telefonált..
-Olyasmi. - húztam el a szám és leültem mellé a padra.
-Csak nem éppen becserkészed? - vigyorgott sokat sejtően .
-Nem, most az újra összejövünk projekt van terítéken.
-Ó, valóban? - hökkent meg- Hogy hívják a fiatalembert, ha szabad megkérdeznem?
-Gábornak- válaszoltam. Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen ki tudom mondani a nevét.
-Ó, akkor csakis jó fej és sármos csávó lehet.- nevetett. Bólintottam. Ebbe inkább ne menjünk bele.- Mi történt köztetek?
-Hosszú sztori.- legyintettem. A melegítős kapus viszont felvont szemöldökkel várta hogy elmondjam.
-Nem baj, van időnk.- biztatott és a többiek felé biccentett akik még mindig futottak.
Vettem egy nagy levegőt és röviden elmeséltem a mi kis történetünk. Voltak részek ahol elcsuklott a hangom, ezért kicsit utálom is magam.
-Hűha- sóhajtott egyet Király- Tényleg kerek perec azt írta, hogy nem szeret téged?
-Igen...
-Most meg csak úgy rád írt?
-Pontosan.
-Figyelj Dóra! - tette a vállamra a kezét, amin még mindig ott volt a kapuskesztyű -Nem ismerlek régóta, de te szerintem egy aranyos és kedves és nem utolsó sorban csinos lány vagy, aki minden ujjára kaphatna egy férfit.
Leszegtem a fejem és a nemzeti színű karkötőmet kezdtem piszkálni. Valahol éreztem, hogy ezt fogja mondani, annak idején mindenki ezzel vigasztalt.
-De... úgy látom ez a fiú tényleg sokat jelent számodra és igazából apróságok miatt vesztetek össze. Tudod, mi férfiak néha későn ébredünk rá a dolgokra. Ez a bizonyos Gábor szeret téged és a helyében én is őrült féltékeny lennék és összezavarodott. Azt tanácsolom, hogy gondolkozz el kettőtökön és ha úgy gondolod képesek vagytok rendbe hozni a dolgokat, akkor ne várasd meg őt. Egy idő után feladjuk az olyan lányok utáni hajszát, akik sokáig kéretik magukat.
Eltűnődve hallgattam végig Gabit. Eddig mindenki, aki kivette a részét az én szerelmi balhémból ellenezte az újrakezdés gondolatát, ám most először akadt olyasvalaki, aki azt mondja még mindig van választási lehetőségem.
-Mond hol voltál pár héttel ezelőtt?- nevettem fel majd hálásan a szemébe néztem.
-Hát nem az EB-n az biztos.- viccelődött.- Na, megyek segítek összepakolni.-állt fel és visszakocogott a csapathoz. Ebben az emberben valahol egy pszichológus bujkál.
Sokáig bámultam a semmibe és emésztettem a hallottakat. Hogy képesek vagyunk-e rendbe hozni a dolgokat? Én biztos mindent megtennék azért, hogy újra együtt legyünk, a kérdés csak az, ő meddig menne el értem? Ahhoz kétség nem fér, hogy szeretem őt. Ez már egy éve így van.
Gera és Pintér dekázóversenybe kezdtek, Kádár pedig minden áron megpróbálta szabotálni Pintért.
Nem zavartatták magukat, hogy már régen pakolniuk kellene. Mosolyogva figyeltem őket, majd előhúztam a mobilom és válaszoltam Gábornak.
Egy viszonylag nyugodt délelőttöt egy kevésbé idilli délután követte. Hatalmas volt a káosz a fiúk körül, állandóan kamerás emberek voltak körülöttük és amikor nem melegítettek és készültek az esti meccsre, akkor interjúkat adtak, fotózkodtak, mindenféle fontos emberrel és a managereikkel beszélgettek. A szurkolók már kora délután a meccsre hangolódva árasztották el az internetet fotókkal, kiírásokkal és biztatásokkal, az itt lévők pedig az utcán kántálva gyülekeztek. Végignéztem minden videót, lájkoltam minden posztot és ezerrel tweeteltem, hogy ma este az Eiffel-torony magyar színekben pompázhasson akár nyerünk, akár nem. Saci küldött képeket és üzenetet is, őhozzá átmentek a szüleim, a bátyám a feleségével és az unokahúgommal, Vivivel, ott volt a főnököm Vera is és persze Dominik, aki már sokkal jobban volt. A barátnőm komolyan beruházott ebbe a meccsbe, vett mezeket, festéket amivel mindenki bemázolta az egész arcát, kalapot, szemüveget, sípot. Azt is hozzátette, hogy ha hiába költötte el a fizetésének nagy részét ennyi kacatra és kajára és a fiúk veszítenek, egyenként rúgjam tökön mindet. Visszaírtam, hogy nem kell aggódnia, a srácok csúcsformában vannak, kizárt a kudarcnak még csak a gondolata is.
Miután az egész stáb összeszedelődzködött elindultunk a stadionba. A buszra való felszállás eléggé lassan telt, mert mindenki szelfizett egyet a bejáratnál, vagy a busszal esetleg a sofőrrel, aki piros sapkában, fehér pólóban és zöld nadrágban volt. A vége az lett, hogy utoljára szálltam fel. A repülős úttal ellentétben most mindenki a helyén ült, csak én nem találtam az enyém. Akármerre néztem, már minden hely foglalt volt, pedig idefele mindenkinek volt helye. A busz végében tétlenül ácsorogtam, amikor megláttam egy üres ülést, de még jobban felhúztam magam, amikor megláttam ki mellé kellene leülnöm. Ez most komoly?!
Dzsudzsák Balázs, a válogatott csapatkapitánya kényelmesen elhelyezkedve nyomkodta a legújabb kiadású iPhonját, táskáját az üres ülésre téve, hogy még véletlenül se ülhessek le mellé szótlanul. Megfordult a fejemben, hogy inkább állok, de belegondoltam abba, hogy milyen szerencsétlenül néznék ki, ha állva maradnék itt hátul.
-Khm- köszörültem meg a torkom hangosan, mire a drága kapitány felemelte a fejét.- Nincs máshol hely, szóval leülhetek melléd?- kérdeztem gyorsan. Dzsudzsák először rám nézett, majd a táskájára és odavetette nekem, hogy nem.
Úgy álltam ott, mint aki kővé fagyott, szentül hittem abban, hogy rosszul hallottam.
-Tessék?- kérdeztem döbbenten. Dzsudzsák újra felnézett és elmosolyodott.
-Az ülés foglalt.- közölte majd megint simogatni kezdte azt a vacak telefonját.
-Na ne szórakozz velem!- sziszegtem - Mégis kinek foglalod? Már mindenki leült!- mutattam körbe. A sofőr éppen az ajtót záró gomb felé nyúlt, hogy előkészítse az indulást.
-Nem is tudom...-töprengett- Talán annak a lánynak, aki ma velem tölti az éjszakát...Igen, ide ő fog ülni.
-Te egy disznó vagy.- mondtam majd megragadtam a táskáját, hogy rádobjam és leülhessek végre.
-Mit csinálsz?- lepődött meg és ő is megragadta a sporttáskát.
-Leülök!- jelentettem ki határozottan és megrántottam a táskát, de túl szorosan fogta ahhoz, hogy elvehessem.
-Csak mond ki a varázsszót és leülhetsz mellém!-vigyorgott szemtelenül.
-Te meg vagy bolondulva- hitetlenkedtem. A motor beindult, én meg teljesen pánikba estem, mert nem akartam hanyat vágódni az indulásnál.
-Na jó- adtam meg magam- kérlek szépen, hadd üljek le melléd.
-Nem.
-Miért nem?! Kimondtam a varázsszót, hagyj már békén!
-Rendben, habár a varázsszó a "szeretlek", vagyok olyan nagyvonalú, hogy megengedjem hogy helyet foglalj szerény személyem mellett.- ezzel elvette a táskáját és megpaskolta az ülést.
-Szerény személy, mi?- dörmögtem az orrom alatt a szemeimet forgatva. Lehuppantam a majom mellé anélkül, hogy egyszer is ránéztem volna.
-Meg vagytok ti is, fiatalok?- kérdezte a sofőr és csak akkor vettem észre, hogy az egész busz minket bámul.
-Mennyit hallottatok?- kérdeztem, a kapitány pedig halkan kuncogott mellettem.
-Nyugi, minden szót. Jó vagy haver!- pacsizott össze Dzsudzsákkal az előttünk ülő Juhász. Idegesen sóhajtottam és megpróbáltam eltakarni a tűzvörös arcom. Ezt még visszakapod, te idióta!
Elővettem a telefonom, hogy megnézzem írt-e nekem valaki, de az akinek az üzenetét a legjobban vártam 2 órája nem volt aktív. Beszélgettünk egy kicsit délelőtt, de olyan távolságtartó voltam, hogy szerintem végleg kiábrándult belőlem. Pedig próbáltam nem áradozni Franciaországról, de így elég nehéz volt témákat felhoznom, így a beszélgetés egy fél óráig tartott. A busz elindult, ki szerettem volna nézni az ablakon, de a másik oldalamon Böde teljesen kitakarta a kilátást és nem akartam a mellettem ülő bájgúnár felé fordulni. A fiúk pár kivétellel felálltak, hogy jobban lássák egymást és a várost és hatalmas lármát csapva beszélgettek, szkandereztek, sebeket nézegettek és cukkolták egymást. Priskin és Fiola énekelni kezdtek, méghozzá az elmúlt évtized legidegesítőbb dalát, a Mizut. Rájöttek, hogy a refrénen kívül nem emlékeznek a többire, így hát azt ismételgették újra és újra.
Írtam Sacinak, hogy indulunk a stadionhoz, tweeteltem pár HUN hashtaget és lájkoltam minden buzdító fotót Facebookon. Miközben éppen Saci válaszát olvastam, éreztem, hogy Dzsudzsák rátapos a lábamra. Habár nem akartam, mégis felvont szemöldökkel felé fordultam. A sztárjátékos rezzenéstelen arccal telefonozott. Elkönyveltem egy véletlennek és éppen válaszolni készültem a barátnőmnek, amikor az a barom az előbbinél erősebben taposott meg.
-Normális vagy?- suttogtam idegesen-Mégis mi bajod van már megint?
-Tessék?- kérdezte tettetett meglepődéssel.- Nem tudom miről beszélsz.
Sokáig egymás szemébe néztünk, nem szólt egyikünk se semmit. Miért vert meg engem az Isten egy ilyen alakkal? Az interjúk alapján én azt hittem, hogy ő egy kedves fickó, de mindez talán csak színjáték volt, és ő valójában egy olyan férfi, aki azt hiszi csak azért mert gazdag a lábai előtt hever minden és mindenki? Nos, én nem fogok beállni a sorba.
-Srácok- hajoltam ki az ülésből, mire Guzmics és Lang abbahagyták a rögtönzött szkandert a levegőben a busz közepén, Király hátrafordult Németh-tel és Gerával együtt , Kádár pedig abbahagyta a könyökén való seb piszkálását.- Nem akar valaki helyet cserélni velem?
Egy röpke másodpercig csend telepedett a buszra, a fiúk Dzsudzsákra sandítottak, aki a szája szélén bujkáló mosollyal nézett vissza rájuk, majd hirtelen mindenki egyszerre kezdett beszélni.
-Nem szeretek hátul ülni.- szólt Pintér.
-Én se!- ingatta a fejét hevesen Király.
- Én pihentetem a lábam- emelte fel a kezét az előttem ülő Juhász, majd Nagy Ádám is megszólalt mellőle- Én alszok.
-Csssss te barom- vágta fejen Juhász Ádámot aki gyorsan kijavította magát- Vagyis, most fogok aludni.
Guzmics és Lang nem akartak elválni egymástól, mert befejezetlenül hagyták a szkandert, Kádár arra hivatkozott, hogy a sebe fertőző és a csapatkapitánynak muszáj a pályára lépnie, Németh hirtelen valami nagyon fontosat akart mondani Gerának. Segélykérőn néztem körbe, Pánics, az orvos intette, hogy ő nem akar és így tett utána mindenki. Még Storck is ingatta a fejét, pedig senki sem fordította le neki azt, hogy mit mondtam.
Lejjebb csúsztam az ülésen és durcásan fordultam a szemétláda felé. Már szólásra nyitotta a száját, de én kezdtem bele a mondandómba hamarabb.
-Ne nézz rám, ne szólj hozzám, ne érj hozzám. Tégy úgy mintha itt sem lennék!- mondtam ridegen. Dzsudzsák megadóan bólintott és az ablak felé fordult. Újra elkezdtem telefonozni, egyszerűen nem lehet igaz, hogy ilyen messze van az a rohadt stadion. Hallgattam a fiúk beszélgetéseit, éppen Lang kunyerált rágót a többiektől, amikor Dzsudzsák fogta és beletette az ölembe a sporttáskáját. Mielőtt megint megkérdezhettem volna, hogy normális-e nyújtózkodva megindokolta az iménti bunkóságát.
-Mivel nem ül mellettem senki, felraktam a táskám. Ne legyen ennyire üres a hely.- forgatta a kezében az iPhonját.
Hogy lehet valakinek ennyire eleme a kötekedés? Egyszerűen nem veszi észre, hogy a flörtölésétől a falra mászok? Azt hiszi, most aranyosnak vagy sármosnak tartom és már rögtön egy nappal a megismerkedésünk után ledobom a bugyimat? Lehet, hogy az ilyen buta modellek, meg a többi lány aki a pénzére hajt megteszi, de nekem van önbecsülésem. Fogtam a táskát és ledobtam a lábamhoz.
-Figyelj!- fogtam meg a karját, mire érdeklődve rám emelte kék szemeit- Úgy mondom, hogy te is megértsd. VAN BARÁTOM.
Meglepetésemre a kapitány elnevette magát.
-Mi olyan vicces?- kérdeztem megsértődve.- Talán nem hiszed el, hogy valaki együtt van velem?
-Ugyan, nem, nem...-törölte le a nevetéstől fakadt könnyeit- Csak mégis ki az az idióta aki elenged egy ilyen lányt egy focicsapattal ismeretlen ideig? Mert Ő a nem normális, az biztos!- zendített újra rá a nevetésre.
-Hát, csakhogy tudd, a mi kapcsolatunk erősebb annál, hogy holmi labda után futó díszpinty tönkretegye.- vágtam vissza egy nem teljesen igaz állítással.
-Valóban így gondolod?- kérdezte majd közelebb hajolt és suttogva folytatta- Akkor miért szorítod a kezem?
Ijedten elkaptam Dzsudzsák karjáról a kezem és dühösen szóltam vissza.
-Nem is a kezed fogtam! Nem is akarom megfogni soha!
-Hát, én is jobban szeretném azt, ha más testrészem fogdosnád-kacsintott vigyorogva.
-Te....te.....- próbáltam kitalálni egy, a szituációhoz illő sértést.
-Balázs. Szólíts Balázsnak.
-Sohasem szólítok tahó embereket a keresztnevükön. -szögeztem le.
-Hát jó. Végülis nekem mindegy mit kiabálsz majd az este...- igazította meg az ingjét.
-Nem szurkolok csak neked, én a csapatnak fogok drukkolni. - nyomatékosítottam a tegnapi mondandómat.
-Én az estének nem arra a részére céloztam.- vigyorgott én pedig valami oknál fogva elpirultam - Nagyon könnyű téged zavarba hozni.
A fejemet rázva idegesen sóhajtottam, közben pedig megállt a busz, majd a jármű motorját is leállította sofőr.
-Hál' Istennek vége van a rémálomnak!- könnyebbültem meg és az elsők között szálltam ki a buszból, szabályosan menekültem.
A stadion nagyon nagy volt, még soha nem jártam ekkora épületben. A fiúk elmentek átöltözni én addig csináltam a képet a lassan megtelő lelátóról. A beérkező magyar szurkolók néha kántálásba fogtak, néha pedig viszonylag csöndben beszélgettek és vették szemügyre a stadiont. A statisztikák szerint az osztrák szurkolók lesznek többen, de van egy olyan sejtésem, hogy a mieink hangja szól majd hangosabban.
A csapatok melegíteni kezdtek, én pedig folyamatosan küldtem a képeket a barátnőmnek és a bátyámnak, akik most otthon szurkolnak a televízió előtt. A többi stábtaggal üldögéltem a pálya szélén a padon és hihetetlenül izgultam. Olyan régóta ez az első alkalom, hogy EB meccsen játszhatunk, muszáj, hogy jól szerepeljünk, hogy megmutassuk a világnak, mi is ott vagyunk még a focitérképen. Miután lement a bemelegítés a pálya ismét üres lett a lelátó azonban rohamos gyorsasággal kezdett megtelni. A magyar szurkolók énekeltek, RIA RIA HUNGARIA-t ordítoztak és meghatottak mind engem, mind a stáb többi tagját. Tartottak egy hangversenyt, amit ugyan elvesztettünk, de szerintem nem is az a fontos milyen erős a hangunk, hanem hogy most mindannyiunk szíve egy célért dobog. Minél jobban közelítettünk a hat órához, annál jobban rándult görcsbe a gyomrom. Vajon a fiúk is hasonló módon izgulnak?
Az öltözőbe én nem mehettem be a meccs előtt, csakis Storck és az edzők voltak odabent. A dj beadta az EB hivatalos dalát, így hát Zara Larsson hangja megtöltötte a stadiont, a csapatok pedig hatalmas ováció kíséretében kivonultak. Storck is visszatért a köreinkbe, valamint az edzők is vele voltak. A pályán több tucat ember tartotta a két ország zászlaját, a magyarok kántálása pedig egyre erősödött.
Rögtön észrevettem, hogy Dzsudzsák engem bámul, így hát a lelátót kezdtem nézni, ahol egy lány "Hajrá magyarok!" feliratú táblával ugrándozott az első sorban. Az emberek felírták a városuk nevét a szászlóikra és minden lehetséges üres helyre kiterítették.
Felcsendült a Himnuszunk, így hát felálltam és Tömővel a csapatmanagerrel meg Pániccsal a csapatorvossal kézen fogva énekeltem, ahogy a torkomon kifért. Behunytam a szemem és csak a hangra koncentráltam. Nem csak a stadionban lévő emberek hangját hallottam, hanem mindegyik magyarét is velük együtt. Fantasztikus érzés volt.
Az osztrák himnusz után kezet fogtak a csapatok, én addig újra leültem és további képeket küldtem haza, mire Saci őrült módjára kezdett írni nekem. Megtudtam, hogy amíg csukva volt a szemem rám közelített a kamera, ahogy átszellemülten éneklek. Jól van Dóra, így égesd be magad a világ előtt.
Hatalmas volt a zaj, a két szurkolótábor aztán nem kímélte a hangszálait. A bíró megfújta a sípját és elkezdődött meccs, az osztrákok pedig hirtelen már a kapunk előtt voltak és már lőttek is. Már felszisszentem és elhittem, hogy ebből gól lesz, de végül kapufa lett. A telóm azonnal rezgett, a barátnőm sűrű káromkodások között szidta szegény osztrákok édesanyáit. Hát igen, ő így nézi ezt a meccset.
Azt hittem, hogy végig stresszes leszek és izgulni fogok, de a kapufa óta a magyar drukkelek annyira jó hangulatot csináltak, hogy nem lehetett feszengve üldögélni. Hihetetlenül jók voltunk, habár azok a gólhelyzetek nem akarták magukat gólra váltani, de ez se volt baj, hiszen nagyon szép játékot produkáltunk.
Kaptunk egy kis hosszabbítást is, de végül mégis 0:0 állással vonultak be a fiúk az öltözőbe az első félidő végén. Pániccsal karöltve mentem én is Storck és Szélesi Zoli után az öltözőbe, a pályán pedig a cserék kezdtek el melegíteni.
Az öltözőben a fiúk csak úgy öntötték magukba a vizet. Egymást félbeszakítva beszélték ki az ellenfél játékosait, kire érdemes odafigyelni és vagy milliószor elhangzott a "nyerni kell basszátok meg" a szájukból. Senki nem kért ellátást és amikor már éppen kisétáltam volna, abban a pillanatba Dzsudzsák intett, hogy menjek oda hozzá és a térdére mutatott. Vonakodva odamentem hozzá de nem ültem le mellé. Feltette a lábát és még mindig zihálva felnézett rám.
-Fáj, légyszi kezdj vele valamit.- mondta majd meghúzta a kulacsát.
-Rendben, de ha megint disznóságokat kezdesz beszélni, többé nem teszek meg érted semmit- szögeztem le a szabályokat, ő pedig bólintott. Fájdalomcsillapítót masszíroztam a térdébe, valamint megpróbáltam a térdhajlatában is ellazítani az izmokat. Az öltözőben nagy volt a hangzavar, ment a sok buzdítóbbnál buzdítóbb beszéd, egészen jó kedvű és bizakodó volt mindenki.
-Köszi, sokkal jobb, mester vagy.- állt fel. A félidőnek vége volt, újra felsorakoztak a fiúk. Összepakoltam a cuccom és a vállamra tettem a táskám.
-Dóri- szólított meg Dzsudzsák, mire én felé fordítottam a fejem és kíváncsian vártam az újabb tahó beszólását. Ám csapatkapitány arca egészen más volt, szemeiből eltökéltség áradt.- Ígérd meg, hogy szurkolni fogsz nekünk!
-Eddig is szurkol..-kezdtem, de ő közbevágott.
-Csak ígérd meg!- kérlelt, tőle eddig még nem hallott hangnemben. Teljesen más Dzsudzsák állt ott előttem. Nem az a tettetett stílusú gazdag selyemmajom beszélt hozzám, hanem az a férfi, aki ennek a csapatnak a kapitánya, aki most visszamegy a csatatérre és a biztatásomat kéri, pedig odakint több ezer szurkoló zengi az ő és a csapat tagjainak a nevét. Sokkal jobban tetszett nekem ez a tekintete és beszéde, mint ahhoz túljátszott bájgúnár szerephez tartozó megnyilvánulásai.
-Ígérem.- bólintottam határozottan. Dzsudzsák pedig mosolyogva biccentett és ezt a mosolyt se láttam még az arcán eddig. Mi ütött belé?
A második félidő kezdetéről lemaradtam, de a hatvanadik percben elfoglaltam a helyem a pálya szélén. Azonnal elkezdtem keresni Dzsudzsákot a szememmel és amikor összetalálkozott pár másodpercre a tekintetünk én is bekapcsolódtam a magyarok kántálásába és a kezeimmel hetest mutatva ugrálni kezdtem.
Nem láttam tisztán az arcát, de biztos voltam benne, hogy látta és abban is, hogy ezután még egoistább lesz, de nem érdekelt, ha neki tényleg az én biztatásom kell ahhoz, hogy a maximumot nyújtsa, akkor szívesen rekedek be és égetem be magam előtte.
A tömeg egyszer csak átváltott Böde nevének zengésére, ám én ebben nem vettem részt. Gyorsan megnéztem a telóm, Saci trágárságait tartalmazó üzeneteken kívül mástól nem kaptam semmit.
Hirtelen a lelátó magyar oldala örült szurkolásba kezdett, szóval én is visszakapcsolódtam a pályára ahol pillanatok alatt Szalai lőtt egy bombagólt. Az egész pár másodperc alatt zajlott le, hirtelen fel se tudtam fogni mi történt pont előttem, akkor ocsúdtam fel amikor Attila és Zoli felváltva ölelgetett és ráncigált. A fiúk a szurkolókhoz rohantak, akik gyakorlatilag majdnem szétszedték őket. Saci rögtön küldte is a "bent van bazdmeg" üzenetet és hogy "kiborult söröm basszus" is megérkezett pár másodperccel később.
A stadion a magyarok hangjával telt meg, a bíró pedig jelezte, hogy hívjuk vissza a fiúkat, a meccs még nem ért véget.
A folytatásban már sokkal élénkebben játszottunk, ha sikerül berúgnunk még egyet, akkor biztos lesz a győzelem. Szalai cserélt Priskinnel, a góllövőt mindenki vállon veregette, alig hagyták azt, hogy igyon és kifújja magát.
-Ügyes voltál.- dicsértem meg én is és leültem mellé.- Szép gól volt.
-Khöszhi- lihegett és jó nagyot kortyolt a kulacsából. - El se hiszem, hogy vezetünk.
-Nagyon jól játszotok, alig van náluk a labda. - mondtam miközben le sem vettem a szemem a pályáról, éppen Kádár hajtott végre egy gyors bedobást.
- Döbbenetes, amit a szurkolók leművelnek- támaszkodott a térdére és előre hajolt, hogy jobban láthassa a lelátót- Ilyen biztatásban még nem volt részünk.
-Megérdemlitek. És mi is megérdemeljük, hogy végre lássunk egy győztes EB meccset.
A szurkolóink hangja egyre erősebb lett, folyamatosan tapsoltak és kántáltak. Kleinheisler és Stieber cserélt, mikor az időmérő a 79. percet mutatta. Még tíz perc volt hátra, ha addig az osztrákok nem tudnak egyenlíteni, akkor a miénk a meccs. Idegesen doboltam a padon és azon kaptam magam, hogy én is teli torokból kántálok a többi szurkolóval. Úgy éreztem, mintha valamelyik Budapesti stadionban lennék és az egész közönség magyar lenne, egyszerűen nem hallottam a másik szurkolótábor hangját.
Közben Stieber megszerezte a labdát és őrült sebességgel száguldott az osztrákok kapuja felé. Ádámmal egy emberként pattantunk fel és lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy Zoli végre elrúgja a labdát, amit meg is tett.
A labda elkerülte a kapust és gyönyörűen landolt a kapuban.
Mindenki megőrült.
A stadion szinte felrobbant.
Én Szalai nyakába ugrottam, aki olyan erősen szorított, hogy nem kaptam levegőt.
A pályán és a kispadon levő játékosok mind a szurkolókhoz közel mentek a már régen odaszaladt Stieberhez, hogy egy csoportos ölelésben részesítsék a második gólunk lövőjét. Mi, akik ottmaradtunk végigölelgettük egymást, azt se tudtam már kibe csimpaszkodok bele, önkívületleni állapotba került minden magyar. Akkor ébredtem rá mit is csinálok, amikor Storckot ölelgettem agyba-főbe ő pedig felemelt és megpörgetett majd miután észhez tértünk, megigazítottuk a ruhánkat, biccentett egyet és kicsit eltávolodtunk egymástól.
-...varázsolj nekünk valamit szépet, repülj velünk a...- zengték a lelátón a mieink mikor ismét folytatódott a játék. A meccs már el volt dőlve, habár nem volt lehetetlen ennyi idő alatt egyenlíteni, a fiúk épp ezért nem kockáztattak, biztosan tartották maguknál a labdát. Az osztrákok kaptak még hosszabbítást is, de teljesen fölöslegesen, nem sikerült gólt lőniük az alatt az öt perc alatt.
És akkor megtörtént.
Lefújta a bíró.
A második gól utáni örömöt is felülmúlta az a hangulat, ami eltöltötte a stadiont. Saci azonnal rám csörgött .
-Nyertüüüünk! Basszameg Dóraaa, kikaptak a pirosak a gecibe - üvöltötte a barátnőm. Ez volt az első focimeccs amit életében végignézett és úgy éreztem, eléggé pozitívan állhat most a magyar focihoz. Az se volt baj, hogy nem volt tisztában azzal se, hogy kik ellen játszottunk. Hallottam a háttérben a szüleim és a bátyám hangját, ahogy énekelnek, valamint a két gyerek Vivi és Dominik sikongatását is. - Basszus Dorii, mi van most ott? Mert Budapest meg van őrülve, ide hallom a belvárosból az éljenzést.
-Őszintén? Őrület.- mondtam és befogtam a másik fülem, hogy jobban halljam Sacit.- A fiúk a közönséggel éneklik a Himnuszt, a tömeg meg örömmámorban úszik.
-Hallod, én nem hittem volna, hogy ennyire odabasznak nekik. Várjál Domi, beszélek. Na szóval, küldj majd képeket meg videókat, mert gondolom ott lesz ma éjszaka az igazi buli.
-Nem ígérek semmit. Azt hiszem ma senki nem fog aludni. - pillantottam a fiúk felé és találkozott a tekintetem a csapatkapitánnyal, aki intette, hogy menjek oda hozzájuk. Feltartottam a mutatóujjam, hogy várjon egy kicsit.
-Á ez nem ér, annyi csávóval egyszerre egy éjszaka...Rám nem is gondolsz...Jut eszembe, postáztad Vivinek az ajándékot?
Halmai Tamás közben odajött és megölelt, majd tovább futott és végigölelt mindenkit akivel szembetalálta magát.
-Mi? -kérdeztem vissza.
-Mondtad, hogy megveszed azt a katicabogaras valamit Vivi szülinapjára. Egész nap itt büszkélkedett, hogy az a Katicabogár küld neki ajándékot egyenesen Párizsból. Bírom a kiscsajt, addig jó amíg szarik a valóságra.
És akkor jutott eszembe, hogy az unokahúgomnak írtam egy levelet a kedvenc meséjének főhőse nevében, hogy számíthat egy különleges ajándékra a szülinapján. Pár éve amikor még azt a tündéres mesét szerette ugyanezt csináltam, mert pont Németországba utaztam és tudtam neki onnan küldeni a mi országunkban nem kapható meglepetéscsomagot. Gondoltam, ha már Franciaországba jövök, akkor megint eljátszom ezt.
-Teljesen kiment a fejemből a dolog...- vallottam be. Tegnap kellett volna délután kimennem egy városnézésre és játékvadászatra, de elfeledkeztem az egészről, helyette azzal a disznóval töltöttem az időm egy részét.-De ha ma este megveszem és holnap hajnalban feladom ,akkor még odaér, nem?
-Hát akkor igen, de hogy vennéd meg ma este, amikor az utcák tele lesznek őrültekkel? Nem ér rá reggel?
-Ez az, hogy már kora reggel fel kell adnom, ahhoz, hogy odaérjen pontosan. Szóval vagy koránkelek az ünneplés után és sápadtan, karikás szemekkel vonulok végig a városon mint egy eszelős, vagy ma este gyorsan elintézem még a buli előtt.-soroltam.
-Hát ha annyira fontos ez, akkor csináld. De nehogy egyedül menj, megértetted?-kérdezte anya üzemmódba kapcsolva.
-Jó, nyugi, viszek magammal valakit.- nyugtattam.
-Kérlek vigyázz magadra, tudok milyen néhány ember, ha lerészegedik. Idegen helyen vagy, ne bóklássz egyedül!
-Jó, jó értettem, majd elhívom a csapatorvost vagy Hegyesit.
-Ezt akartam hallani. Na csőőőőőő, megyek inni. És csak óvatosaaaan a fiúkkal! - és Saci ezzel bontotta is a vonalat.
Már csak én álltam egyedül a pálya szélén, szóval gyorsan a fiúkhoz siettem és valahogy végül Dzsudzsák mellett kötöttem ki.
-Nyertünk szivi, tudod, hogy mit jelent ez? -üvöltötte a fülembe, hogy a hangzavar ellenére halljam a kérdést.
-Még beképzeltebb és kiállhatatlanabb leszel? - kontráztam.
-Talán...-kacsintott majd vigyorogva folytatta- Azt ígérted velem töltöd a ma estét.
-Hohó!- tettem fel a kezem védekezően- Az volt a megállapodásban, hogyha nyertek és gólt lősz, de nem lőttél gólt.
-Én ilyenre nem emlékszem.- erősködött.
-Hát pedig ezt mondtad. - győzködtem.
-Nem
-De!
-Te most megszeged az ígéreted? Milyen ember vagy te? Nem is akarsz megjutalmazni a sikerélt? -nézett mélyen a szemeimbe egy apró mosoly kíséretében.
-A csapat győzelmének örülök, viszont nem fogok veled ma este egy percet sem eltölteni!- mondtam majd elindultam Szalai felé aki nem túl diszkréten jelezte, hogy szelfizni akar velem. -Értetted, egy percet se!- ismételtem meg félúton visszafordulva.
Dzsudzsák pedig egy nagyképű mosollyal biccentett. A falra mászom ettől az egoista majomtól.
Akkor még nem is sejtettem, hogy végül egész éjszaka vele bóklászom majd Bordeaux utcáin.
Nem zavartatták magukat, hogy már régen pakolniuk kellene. Mosolyogva figyeltem őket, majd előhúztam a mobilom és válaszoltam Gábornak.
Egy viszonylag nyugodt délelőttöt egy kevésbé idilli délután követte. Hatalmas volt a káosz a fiúk körül, állandóan kamerás emberek voltak körülöttük és amikor nem melegítettek és készültek az esti meccsre, akkor interjúkat adtak, fotózkodtak, mindenféle fontos emberrel és a managereikkel beszélgettek. A szurkolók már kora délután a meccsre hangolódva árasztották el az internetet fotókkal, kiírásokkal és biztatásokkal, az itt lévők pedig az utcán kántálva gyülekeztek. Végignéztem minden videót, lájkoltam minden posztot és ezerrel tweeteltem, hogy ma este az Eiffel-torony magyar színekben pompázhasson akár nyerünk, akár nem. Saci küldött képeket és üzenetet is, őhozzá átmentek a szüleim, a bátyám a feleségével és az unokahúgommal, Vivivel, ott volt a főnököm Vera is és persze Dominik, aki már sokkal jobban volt. A barátnőm komolyan beruházott ebbe a meccsbe, vett mezeket, festéket amivel mindenki bemázolta az egész arcát, kalapot, szemüveget, sípot. Azt is hozzátette, hogy ha hiába költötte el a fizetésének nagy részét ennyi kacatra és kajára és a fiúk veszítenek, egyenként rúgjam tökön mindet. Visszaírtam, hogy nem kell aggódnia, a srácok csúcsformában vannak, kizárt a kudarcnak még csak a gondolata is.
Miután az egész stáb összeszedelődzködött elindultunk a stadionba. A buszra való felszállás eléggé lassan telt, mert mindenki szelfizett egyet a bejáratnál, vagy a busszal esetleg a sofőrrel, aki piros sapkában, fehér pólóban és zöld nadrágban volt. A vége az lett, hogy utoljára szálltam fel. A repülős úttal ellentétben most mindenki a helyén ült, csak én nem találtam az enyém. Akármerre néztem, már minden hely foglalt volt, pedig idefele mindenkinek volt helye. A busz végében tétlenül ácsorogtam, amikor megláttam egy üres ülést, de még jobban felhúztam magam, amikor megláttam ki mellé kellene leülnöm. Ez most komoly?!
Dzsudzsák Balázs, a válogatott csapatkapitánya kényelmesen elhelyezkedve nyomkodta a legújabb kiadású iPhonját, táskáját az üres ülésre téve, hogy még véletlenül se ülhessek le mellé szótlanul. Megfordult a fejemben, hogy inkább állok, de belegondoltam abba, hogy milyen szerencsétlenül néznék ki, ha állva maradnék itt hátul.
-Khm- köszörültem meg a torkom hangosan, mire a drága kapitány felemelte a fejét.- Nincs máshol hely, szóval leülhetek melléd?- kérdeztem gyorsan. Dzsudzsák először rám nézett, majd a táskájára és odavetette nekem, hogy nem.
Úgy álltam ott, mint aki kővé fagyott, szentül hittem abban, hogy rosszul hallottam.
-Tessék?- kérdeztem döbbenten. Dzsudzsák újra felnézett és elmosolyodott.
-Az ülés foglalt.- közölte majd megint simogatni kezdte azt a vacak telefonját.
-Na ne szórakozz velem!- sziszegtem - Mégis kinek foglalod? Már mindenki leült!- mutattam körbe. A sofőr éppen az ajtót záró gomb felé nyúlt, hogy előkészítse az indulást.
-Nem is tudom...-töprengett- Talán annak a lánynak, aki ma velem tölti az éjszakát...Igen, ide ő fog ülni.
-Te egy disznó vagy.- mondtam majd megragadtam a táskáját, hogy rádobjam és leülhessek végre.
-Mit csinálsz?- lepődött meg és ő is megragadta a sporttáskát.
-Leülök!- jelentettem ki határozottan és megrántottam a táskát, de túl szorosan fogta ahhoz, hogy elvehessem.
-Csak mond ki a varázsszót és leülhetsz mellém!-vigyorgott szemtelenül.
-Te meg vagy bolondulva- hitetlenkedtem. A motor beindult, én meg teljesen pánikba estem, mert nem akartam hanyat vágódni az indulásnál.
-Na jó- adtam meg magam- kérlek szépen, hadd üljek le melléd.
-Nem.
-Miért nem?! Kimondtam a varázsszót, hagyj már békén!
-Rendben, habár a varázsszó a "szeretlek", vagyok olyan nagyvonalú, hogy megengedjem hogy helyet foglalj szerény személyem mellett.- ezzel elvette a táskáját és megpaskolta az ülést.
-Szerény személy, mi?- dörmögtem az orrom alatt a szemeimet forgatva. Lehuppantam a majom mellé anélkül, hogy egyszer is ránéztem volna.
-Meg vagytok ti is, fiatalok?- kérdezte a sofőr és csak akkor vettem észre, hogy az egész busz minket bámul.
-Mennyit hallottatok?- kérdeztem, a kapitány pedig halkan kuncogott mellettem.
-Nyugi, minden szót. Jó vagy haver!- pacsizott össze Dzsudzsákkal az előttünk ülő Juhász. Idegesen sóhajtottam és megpróbáltam eltakarni a tűzvörös arcom. Ezt még visszakapod, te idióta!
Elővettem a telefonom, hogy megnézzem írt-e nekem valaki, de az akinek az üzenetét a legjobban vártam 2 órája nem volt aktív. Beszélgettünk egy kicsit délelőtt, de olyan távolságtartó voltam, hogy szerintem végleg kiábrándult belőlem. Pedig próbáltam nem áradozni Franciaországról, de így elég nehéz volt témákat felhoznom, így a beszélgetés egy fél óráig tartott. A busz elindult, ki szerettem volna nézni az ablakon, de a másik oldalamon Böde teljesen kitakarta a kilátást és nem akartam a mellettem ülő bájgúnár felé fordulni. A fiúk pár kivétellel felálltak, hogy jobban lássák egymást és a várost és hatalmas lármát csapva beszélgettek, szkandereztek, sebeket nézegettek és cukkolták egymást. Priskin és Fiola énekelni kezdtek, méghozzá az elmúlt évtized legidegesítőbb dalát, a Mizut. Rájöttek, hogy a refrénen kívül nem emlékeznek a többire, így hát azt ismételgették újra és újra.
Írtam Sacinak, hogy indulunk a stadionhoz, tweeteltem pár HUN hashtaget és lájkoltam minden buzdító fotót Facebookon. Miközben éppen Saci válaszát olvastam, éreztem, hogy Dzsudzsák rátapos a lábamra. Habár nem akartam, mégis felvont szemöldökkel felé fordultam. A sztárjátékos rezzenéstelen arccal telefonozott. Elkönyveltem egy véletlennek és éppen válaszolni készültem a barátnőmnek, amikor az a barom az előbbinél erősebben taposott meg.
-Normális vagy?- suttogtam idegesen-Mégis mi bajod van már megint?
-Tessék?- kérdezte tettetett meglepődéssel.- Nem tudom miről beszélsz.
Sokáig egymás szemébe néztünk, nem szólt egyikünk se semmit. Miért vert meg engem az Isten egy ilyen alakkal? Az interjúk alapján én azt hittem, hogy ő egy kedves fickó, de mindez talán csak színjáték volt, és ő valójában egy olyan férfi, aki azt hiszi csak azért mert gazdag a lábai előtt hever minden és mindenki? Nos, én nem fogok beállni a sorba.
-Srácok- hajoltam ki az ülésből, mire Guzmics és Lang abbahagyták a rögtönzött szkandert a levegőben a busz közepén, Király hátrafordult Németh-tel és Gerával együtt , Kádár pedig abbahagyta a könyökén való seb piszkálását.- Nem akar valaki helyet cserélni velem?
Egy röpke másodpercig csend telepedett a buszra, a fiúk Dzsudzsákra sandítottak, aki a szája szélén bujkáló mosollyal nézett vissza rájuk, majd hirtelen mindenki egyszerre kezdett beszélni.
-Nem szeretek hátul ülni.- szólt Pintér.
-Én se!- ingatta a fejét hevesen Király.
- Én pihentetem a lábam- emelte fel a kezét az előttem ülő Juhász, majd Nagy Ádám is megszólalt mellőle- Én alszok.
-Csssss te barom- vágta fejen Juhász Ádámot aki gyorsan kijavította magát- Vagyis, most fogok aludni.
Guzmics és Lang nem akartak elválni egymástól, mert befejezetlenül hagyták a szkandert, Kádár arra hivatkozott, hogy a sebe fertőző és a csapatkapitánynak muszáj a pályára lépnie, Németh hirtelen valami nagyon fontosat akart mondani Gerának. Segélykérőn néztem körbe, Pánics, az orvos intette, hogy ő nem akar és így tett utána mindenki. Még Storck is ingatta a fejét, pedig senki sem fordította le neki azt, hogy mit mondtam.
Lejjebb csúsztam az ülésen és durcásan fordultam a szemétláda felé. Már szólásra nyitotta a száját, de én kezdtem bele a mondandómba hamarabb.
-Ne nézz rám, ne szólj hozzám, ne érj hozzám. Tégy úgy mintha itt sem lennék!- mondtam ridegen. Dzsudzsák megadóan bólintott és az ablak felé fordult. Újra elkezdtem telefonozni, egyszerűen nem lehet igaz, hogy ilyen messze van az a rohadt stadion. Hallgattam a fiúk beszélgetéseit, éppen Lang kunyerált rágót a többiektől, amikor Dzsudzsák fogta és beletette az ölembe a sporttáskáját. Mielőtt megint megkérdezhettem volna, hogy normális-e nyújtózkodva megindokolta az iménti bunkóságát.
-Mivel nem ül mellettem senki, felraktam a táskám. Ne legyen ennyire üres a hely.- forgatta a kezében az iPhonját.
Hogy lehet valakinek ennyire eleme a kötekedés? Egyszerűen nem veszi észre, hogy a flörtölésétől a falra mászok? Azt hiszi, most aranyosnak vagy sármosnak tartom és már rögtön egy nappal a megismerkedésünk után ledobom a bugyimat? Lehet, hogy az ilyen buta modellek, meg a többi lány aki a pénzére hajt megteszi, de nekem van önbecsülésem. Fogtam a táskát és ledobtam a lábamhoz.
-Figyelj!- fogtam meg a karját, mire érdeklődve rám emelte kék szemeit- Úgy mondom, hogy te is megértsd. VAN BARÁTOM.
Meglepetésemre a kapitány elnevette magát.
-Mi olyan vicces?- kérdeztem megsértődve.- Talán nem hiszed el, hogy valaki együtt van velem?
-Ugyan, nem, nem...-törölte le a nevetéstől fakadt könnyeit- Csak mégis ki az az idióta aki elenged egy ilyen lányt egy focicsapattal ismeretlen ideig? Mert Ő a nem normális, az biztos!- zendített újra rá a nevetésre.
-Hát, csakhogy tudd, a mi kapcsolatunk erősebb annál, hogy holmi labda után futó díszpinty tönkretegye.- vágtam vissza egy nem teljesen igaz állítással.
-Valóban így gondolod?- kérdezte majd közelebb hajolt és suttogva folytatta- Akkor miért szorítod a kezem?
Ijedten elkaptam Dzsudzsák karjáról a kezem és dühösen szóltam vissza.
-Nem is a kezed fogtam! Nem is akarom megfogni soha!
-Hát, én is jobban szeretném azt, ha más testrészem fogdosnád-kacsintott vigyorogva.
-Te....te.....- próbáltam kitalálni egy, a szituációhoz illő sértést.
-Balázs. Szólíts Balázsnak.
-Sohasem szólítok tahó embereket a keresztnevükön. -szögeztem le.
-Hát jó. Végülis nekem mindegy mit kiabálsz majd az este...- igazította meg az ingjét.
-Nem szurkolok csak neked, én a csapatnak fogok drukkolni. - nyomatékosítottam a tegnapi mondandómat.
-Én az estének nem arra a részére céloztam.- vigyorgott én pedig valami oknál fogva elpirultam - Nagyon könnyű téged zavarba hozni.
A fejemet rázva idegesen sóhajtottam, közben pedig megállt a busz, majd a jármű motorját is leállította sofőr.
-Hál' Istennek vége van a rémálomnak!- könnyebbültem meg és az elsők között szálltam ki a buszból, szabályosan menekültem.
A stadion nagyon nagy volt, még soha nem jártam ekkora épületben. A fiúk elmentek átöltözni én addig csináltam a képet a lassan megtelő lelátóról. A beérkező magyar szurkolók néha kántálásba fogtak, néha pedig viszonylag csöndben beszélgettek és vették szemügyre a stadiont. A statisztikák szerint az osztrák szurkolók lesznek többen, de van egy olyan sejtésem, hogy a mieink hangja szól majd hangosabban.
A csapatok melegíteni kezdtek, én pedig folyamatosan küldtem a képeket a barátnőmnek és a bátyámnak, akik most otthon szurkolnak a televízió előtt. A többi stábtaggal üldögéltem a pálya szélén a padon és hihetetlenül izgultam. Olyan régóta ez az első alkalom, hogy EB meccsen játszhatunk, muszáj, hogy jól szerepeljünk, hogy megmutassuk a világnak, mi is ott vagyunk még a focitérképen. Miután lement a bemelegítés a pálya ismét üres lett a lelátó azonban rohamos gyorsasággal kezdett megtelni. A magyar szurkolók énekeltek, RIA RIA HUNGARIA-t ordítoztak és meghatottak mind engem, mind a stáb többi tagját. Tartottak egy hangversenyt, amit ugyan elvesztettünk, de szerintem nem is az a fontos milyen erős a hangunk, hanem hogy most mindannyiunk szíve egy célért dobog. Minél jobban közelítettünk a hat órához, annál jobban rándult görcsbe a gyomrom. Vajon a fiúk is hasonló módon izgulnak?
Az öltözőbe én nem mehettem be a meccs előtt, csakis Storck és az edzők voltak odabent. A dj beadta az EB hivatalos dalát, így hát Zara Larsson hangja megtöltötte a stadiont, a csapatok pedig hatalmas ováció kíséretében kivonultak. Storck is visszatért a köreinkbe, valamint az edzők is vele voltak. A pályán több tucat ember tartotta a két ország zászlaját, a magyarok kántálása pedig egyre erősödött.
Rögtön észrevettem, hogy Dzsudzsák engem bámul, így hát a lelátót kezdtem nézni, ahol egy lány "Hajrá magyarok!" feliratú táblával ugrándozott az első sorban. Az emberek felírták a városuk nevét a szászlóikra és minden lehetséges üres helyre kiterítették.
Felcsendült a Himnuszunk, így hát felálltam és Tömővel a csapatmanagerrel meg Pániccsal a csapatorvossal kézen fogva énekeltem, ahogy a torkomon kifért. Behunytam a szemem és csak a hangra koncentráltam. Nem csak a stadionban lévő emberek hangját hallottam, hanem mindegyik magyarét is velük együtt. Fantasztikus érzés volt.
Az osztrák himnusz után kezet fogtak a csapatok, én addig újra leültem és további képeket küldtem haza, mire Saci őrült módjára kezdett írni nekem. Megtudtam, hogy amíg csukva volt a szemem rám közelített a kamera, ahogy átszellemülten éneklek. Jól van Dóra, így égesd be magad a világ előtt.
Hatalmas volt a zaj, a két szurkolótábor aztán nem kímélte a hangszálait. A bíró megfújta a sípját és elkezdődött meccs, az osztrákok pedig hirtelen már a kapunk előtt voltak és már lőttek is. Már felszisszentem és elhittem, hogy ebből gól lesz, de végül kapufa lett. A telóm azonnal rezgett, a barátnőm sűrű káromkodások között szidta szegény osztrákok édesanyáit. Hát igen, ő így nézi ezt a meccset.
Azt hittem, hogy végig stresszes leszek és izgulni fogok, de a kapufa óta a magyar drukkelek annyira jó hangulatot csináltak, hogy nem lehetett feszengve üldögélni. Hihetetlenül jók voltunk, habár azok a gólhelyzetek nem akarták magukat gólra váltani, de ez se volt baj, hiszen nagyon szép játékot produkáltunk.
Kaptunk egy kis hosszabbítást is, de végül mégis 0:0 állással vonultak be a fiúk az öltözőbe az első félidő végén. Pániccsal karöltve mentem én is Storck és Szélesi Zoli után az öltözőbe, a pályán pedig a cserék kezdtek el melegíteni.
Az öltözőben a fiúk csak úgy öntötték magukba a vizet. Egymást félbeszakítva beszélték ki az ellenfél játékosait, kire érdemes odafigyelni és vagy milliószor elhangzott a "nyerni kell basszátok meg" a szájukból. Senki nem kért ellátást és amikor már éppen kisétáltam volna, abban a pillanatba Dzsudzsák intett, hogy menjek oda hozzá és a térdére mutatott. Vonakodva odamentem hozzá de nem ültem le mellé. Feltette a lábát és még mindig zihálva felnézett rám.
-Fáj, légyszi kezdj vele valamit.- mondta majd meghúzta a kulacsát.
-Rendben, de ha megint disznóságokat kezdesz beszélni, többé nem teszek meg érted semmit- szögeztem le a szabályokat, ő pedig bólintott. Fájdalomcsillapítót masszíroztam a térdébe, valamint megpróbáltam a térdhajlatában is ellazítani az izmokat. Az öltözőben nagy volt a hangzavar, ment a sok buzdítóbbnál buzdítóbb beszéd, egészen jó kedvű és bizakodó volt mindenki.
-Köszi, sokkal jobb, mester vagy.- állt fel. A félidőnek vége volt, újra felsorakoztak a fiúk. Összepakoltam a cuccom és a vállamra tettem a táskám.
-Dóri- szólított meg Dzsudzsák, mire én felé fordítottam a fejem és kíváncsian vártam az újabb tahó beszólását. Ám csapatkapitány arca egészen más volt, szemeiből eltökéltség áradt.- Ígérd meg, hogy szurkolni fogsz nekünk!
-Eddig is szurkol..-kezdtem, de ő közbevágott.
-Csak ígérd meg!- kérlelt, tőle eddig még nem hallott hangnemben. Teljesen más Dzsudzsák állt ott előttem. Nem az a tettetett stílusú gazdag selyemmajom beszélt hozzám, hanem az a férfi, aki ennek a csapatnak a kapitánya, aki most visszamegy a csatatérre és a biztatásomat kéri, pedig odakint több ezer szurkoló zengi az ő és a csapat tagjainak a nevét. Sokkal jobban tetszett nekem ez a tekintete és beszéde, mint ahhoz túljátszott bájgúnár szerephez tartozó megnyilvánulásai.
-Ígérem.- bólintottam határozottan. Dzsudzsák pedig mosolyogva biccentett és ezt a mosolyt se láttam még az arcán eddig. Mi ütött belé?
A második félidő kezdetéről lemaradtam, de a hatvanadik percben elfoglaltam a helyem a pálya szélén. Azonnal elkezdtem keresni Dzsudzsákot a szememmel és amikor összetalálkozott pár másodpercre a tekintetünk én is bekapcsolódtam a magyarok kántálásába és a kezeimmel hetest mutatva ugrálni kezdtem.
Nem láttam tisztán az arcát, de biztos voltam benne, hogy látta és abban is, hogy ezután még egoistább lesz, de nem érdekelt, ha neki tényleg az én biztatásom kell ahhoz, hogy a maximumot nyújtsa, akkor szívesen rekedek be és égetem be magam előtte.
A tömeg egyszer csak átváltott Böde nevének zengésére, ám én ebben nem vettem részt. Gyorsan megnéztem a telóm, Saci trágárságait tartalmazó üzeneteken kívül mástól nem kaptam semmit.
Hirtelen a lelátó magyar oldala örült szurkolásba kezdett, szóval én is visszakapcsolódtam a pályára ahol pillanatok alatt Szalai lőtt egy bombagólt. Az egész pár másodperc alatt zajlott le, hirtelen fel se tudtam fogni mi történt pont előttem, akkor ocsúdtam fel amikor Attila és Zoli felváltva ölelgetett és ráncigált. A fiúk a szurkolókhoz rohantak, akik gyakorlatilag majdnem szétszedték őket. Saci rögtön küldte is a "bent van bazdmeg" üzenetet és hogy "kiborult söröm basszus" is megérkezett pár másodperccel később.
A stadion a magyarok hangjával telt meg, a bíró pedig jelezte, hogy hívjuk vissza a fiúkat, a meccs még nem ért véget.
A folytatásban már sokkal élénkebben játszottunk, ha sikerül berúgnunk még egyet, akkor biztos lesz a győzelem. Szalai cserélt Priskinnel, a góllövőt mindenki vállon veregette, alig hagyták azt, hogy igyon és kifújja magát.
-Ügyes voltál.- dicsértem meg én is és leültem mellé.- Szép gól volt.
-Khöszhi- lihegett és jó nagyot kortyolt a kulacsából. - El se hiszem, hogy vezetünk.
-Nagyon jól játszotok, alig van náluk a labda. - mondtam miközben le sem vettem a szemem a pályáról, éppen Kádár hajtott végre egy gyors bedobást.
- Döbbenetes, amit a szurkolók leművelnek- támaszkodott a térdére és előre hajolt, hogy jobban láthassa a lelátót- Ilyen biztatásban még nem volt részünk.
-Megérdemlitek. És mi is megérdemeljük, hogy végre lássunk egy győztes EB meccset.
A szurkolóink hangja egyre erősebb lett, folyamatosan tapsoltak és kántáltak. Kleinheisler és Stieber cserélt, mikor az időmérő a 79. percet mutatta. Még tíz perc volt hátra, ha addig az osztrákok nem tudnak egyenlíteni, akkor a miénk a meccs. Idegesen doboltam a padon és azon kaptam magam, hogy én is teli torokból kántálok a többi szurkolóval. Úgy éreztem, mintha valamelyik Budapesti stadionban lennék és az egész közönség magyar lenne, egyszerűen nem hallottam a másik szurkolótábor hangját.
Közben Stieber megszerezte a labdát és őrült sebességgel száguldott az osztrákok kapuja felé. Ádámmal egy emberként pattantunk fel és lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy Zoli végre elrúgja a labdát, amit meg is tett.
A labda elkerülte a kapust és gyönyörűen landolt a kapuban.
Mindenki megőrült.
A stadion szinte felrobbant.
Én Szalai nyakába ugrottam, aki olyan erősen szorított, hogy nem kaptam levegőt.
A pályán és a kispadon levő játékosok mind a szurkolókhoz közel mentek a már régen odaszaladt Stieberhez, hogy egy csoportos ölelésben részesítsék a második gólunk lövőjét. Mi, akik ottmaradtunk végigölelgettük egymást, azt se tudtam már kibe csimpaszkodok bele, önkívületleni állapotba került minden magyar. Akkor ébredtem rá mit is csinálok, amikor Storckot ölelgettem agyba-főbe ő pedig felemelt és megpörgetett majd miután észhez tértünk, megigazítottuk a ruhánkat, biccentett egyet és kicsit eltávolodtunk egymástól.
-...varázsolj nekünk valamit szépet, repülj velünk a...- zengték a lelátón a mieink mikor ismét folytatódott a játék. A meccs már el volt dőlve, habár nem volt lehetetlen ennyi idő alatt egyenlíteni, a fiúk épp ezért nem kockáztattak, biztosan tartották maguknál a labdát. Az osztrákok kaptak még hosszabbítást is, de teljesen fölöslegesen, nem sikerült gólt lőniük az alatt az öt perc alatt.
És akkor megtörtént.
Lefújta a bíró.
A második gól utáni örömöt is felülmúlta az a hangulat, ami eltöltötte a stadiont. Saci azonnal rám csörgött .
-Nyertüüüünk! Basszameg Dóraaa, kikaptak a pirosak a gecibe - üvöltötte a barátnőm. Ez volt az első focimeccs amit életében végignézett és úgy éreztem, eléggé pozitívan állhat most a magyar focihoz. Az se volt baj, hogy nem volt tisztában azzal se, hogy kik ellen játszottunk. Hallottam a háttérben a szüleim és a bátyám hangját, ahogy énekelnek, valamint a két gyerek Vivi és Dominik sikongatását is. - Basszus Dorii, mi van most ott? Mert Budapest meg van őrülve, ide hallom a belvárosból az éljenzést.
-Őszintén? Őrület.- mondtam és befogtam a másik fülem, hogy jobban halljam Sacit.- A fiúk a közönséggel éneklik a Himnuszt, a tömeg meg örömmámorban úszik.
-Hallod, én nem hittem volna, hogy ennyire odabasznak nekik. Várjál Domi, beszélek. Na szóval, küldj majd képeket meg videókat, mert gondolom ott lesz ma éjszaka az igazi buli.
-Nem ígérek semmit. Azt hiszem ma senki nem fog aludni. - pillantottam a fiúk felé és találkozott a tekintetem a csapatkapitánnyal, aki intette, hogy menjek oda hozzájuk. Feltartottam a mutatóujjam, hogy várjon egy kicsit.
-Á ez nem ér, annyi csávóval egyszerre egy éjszaka...Rám nem is gondolsz...Jut eszembe, postáztad Vivinek az ajándékot?
Halmai Tamás közben odajött és megölelt, majd tovább futott és végigölelt mindenkit akivel szembetalálta magát.
-Mi? -kérdeztem vissza.
-Mondtad, hogy megveszed azt a katicabogaras valamit Vivi szülinapjára. Egész nap itt büszkélkedett, hogy az a Katicabogár küld neki ajándékot egyenesen Párizsból. Bírom a kiscsajt, addig jó amíg szarik a valóságra.
És akkor jutott eszembe, hogy az unokahúgomnak írtam egy levelet a kedvenc meséjének főhőse nevében, hogy számíthat egy különleges ajándékra a szülinapján. Pár éve amikor még azt a tündéres mesét szerette ugyanezt csináltam, mert pont Németországba utaztam és tudtam neki onnan küldeni a mi országunkban nem kapható meglepetéscsomagot. Gondoltam, ha már Franciaországba jövök, akkor megint eljátszom ezt.
-Teljesen kiment a fejemből a dolog...- vallottam be. Tegnap kellett volna délután kimennem egy városnézésre és játékvadászatra, de elfeledkeztem az egészről, helyette azzal a disznóval töltöttem az időm egy részét.-De ha ma este megveszem és holnap hajnalban feladom ,akkor még odaér, nem?
-Hát akkor igen, de hogy vennéd meg ma este, amikor az utcák tele lesznek őrültekkel? Nem ér rá reggel?
-Ez az, hogy már kora reggel fel kell adnom, ahhoz, hogy odaérjen pontosan. Szóval vagy koránkelek az ünneplés után és sápadtan, karikás szemekkel vonulok végig a városon mint egy eszelős, vagy ma este gyorsan elintézem még a buli előtt.-soroltam.
-Hát ha annyira fontos ez, akkor csináld. De nehogy egyedül menj, megértetted?-kérdezte anya üzemmódba kapcsolva.
-Jó, nyugi, viszek magammal valakit.- nyugtattam.
-Kérlek vigyázz magadra, tudok milyen néhány ember, ha lerészegedik. Idegen helyen vagy, ne bóklássz egyedül!
-Jó, jó értettem, majd elhívom a csapatorvost vagy Hegyesit.
-Ezt akartam hallani. Na csőőőőőő, megyek inni. És csak óvatosaaaan a fiúkkal! - és Saci ezzel bontotta is a vonalat.
Már csak én álltam egyedül a pálya szélén, szóval gyorsan a fiúkhoz siettem és valahogy végül Dzsudzsák mellett kötöttem ki.
-Nyertünk szivi, tudod, hogy mit jelent ez? -üvöltötte a fülembe, hogy a hangzavar ellenére halljam a kérdést.
-Még beképzeltebb és kiállhatatlanabb leszel? - kontráztam.
-Talán...-kacsintott majd vigyorogva folytatta- Azt ígérted velem töltöd a ma estét.
-Hohó!- tettem fel a kezem védekezően- Az volt a megállapodásban, hogyha nyertek és gólt lősz, de nem lőttél gólt.
-Én ilyenre nem emlékszem.- erősködött.
-Hát pedig ezt mondtad. - győzködtem.
-Nem
-De!
-Te most megszeged az ígéreted? Milyen ember vagy te? Nem is akarsz megjutalmazni a sikerélt? -nézett mélyen a szemeimbe egy apró mosoly kíséretében.
-A csapat győzelmének örülök, viszont nem fogok veled ma este egy percet sem eltölteni!- mondtam majd elindultam Szalai felé aki nem túl diszkréten jelezte, hogy szelfizni akar velem. -Értetted, egy percet se!- ismételtem meg félúton visszafordulva.
Dzsudzsák pedig egy nagyképű mosollyal biccentett. A falra mászom ettől az egoista majomtól.
Akkor még nem is sejtettem, hogy végül egész éjszaka vele bóklászom majd Bordeaux utcáin.
Üdv, itt az író! (légyszi, olvasd el ezt is)
Egyszerűen hihetetlen, mekkora érdeklődés van a történet iránt, a blog biztos megdöntött pár rekordot. Két nap alatt több mint HATVANAN iratkoztatok fel és a prológus több mint harminc kommentet ért.
Mindenekelőtt szeretnék leszögezni pár dolgot:
- ahogy senkit nem kértem, hogy látogasson ide, nem könyörögtem feliratkozásért vagy kommentért, úgy azt sem kérem senkitől, hogy a továbbiakban is olvassa a sztorit. Ha nem tetszik elmész és nem fikázol. Ha most csalódtál benne, hát akkor ez van, úgy láttam már írnak mások is focis blogot, menj és keresgélj.
- ha egyes elemek nem egyeznek a valósággal (pl.: valakinek az édesanyjának az unokatestvérét nem Nikinek hanem mondjuk Heninek hívják) akkor az valószínűleg direkt van. Eléggé fárasztó minden stábtag után utánanézni, nekem meg édes mindegy melyik mellékszereplőt hogy hívnak stb.
- a sztorit én még mindig elsősorban magamnak és a barátaimnak írom, úgy, ahogy eleve terveztem. Örülök annak, hogy nagyon sok embert megfogott, de ezt az EB láznak tulajdonítom. A részek valószínűleg ide ritkán jönnek majd, de ha nem írom ki, hogy abbahagyom, akkor még mindig aktív vagyok, csak várni kell még kicsit. Ha később is lesznek olvasóim, akkor szeretném ha megértenék, hogy nekem is szünidőm van, meg iskolába kell járnom satöbbi satöbbi.
- 10 részt tervezek
- próbálom kihozni a blogból a legtöbbet, ha már ilyen sokan itt vagytok, mondjuk tervezek olyan modult, ahol jelzem majd a következő rész címét, hogy mennyire vagyok kész vele, körülbelül mikorra várható és pár rövid részletet picike spoiler gyanánt.
-elnézést kérek a blog címéért, bepánikolt állapotban hirtelen kellett kitalálnom valamit.
-a blog design-ja készül, hamarosan nem lesz ilyen gagyi a kinézet.
- a tanácsaitokat továbbra is meghallgatom, de a sztori menetét nem változtatom.
-a helyesírásom a béka segge alatt van, jól tudom, de igyekszek minden hibát amit észreveszek kijavítani.
- ha valakinek nem fog tetszeni, hogy részletesen leírom majd a nemi aktusokat, akkor az ne is olvassa a blogot tovább. Ha meg az lesz a baj, hogy nem túl valósághű vagy mit tudom én, akkor sem erőltetem senkire az olvasást.
-most már lehetőségetek van pipálgatni is, habár elégé elcsépelt lett, de már nem nyúlok hozzá.
-ha erre valamelyik játékos is rátalál, akkor összeszarom magam és eltűnök örökre.
Köszönöm, hogy elolvastad az első részt!
